Tilos röntgensugárral átvilágítani a teherautókat, mert káros a benne bújó migránsok egészségére

Hirdetés
Tilos röntgensugárral átvilágítani a teherautókat, mert káros a benne bújó migránsok egészségére
Hirdetés

Mostantól tilos röntgensugárral átvilágítani a francia kikötőket elhagyó teherautókat, mivel attól tartanak a hatóságok, hogy a portéka közt megbújó emberek egészségére káros lehet a sugárzás.

/Az átvizsgálás ezentúl a csempészett árukra korlátozódik – írja a Daily Mail a teherautók átvilágításával megbízott szervezet szóvivőjének elmondásai alapján\./

Hirdetés

Lucy Moreton, a brit bevándorlásügyi szervezet kikötőknél munkálkodó szóvivője elmondta a The Times brit újságnak, hogy a franciák nem engedik meg a brit őröknek, hogy olyan eszközöket használjanak a rakomány átvilágításában, amely jelezné, ha esetleg egy illegális bevándorló bújna meg az áruk között.

Hirdetés

Arról is panaszkodott, hogy a most használt eszközökkel nagyon hosszú időbe telik a teherautók vizsgálata, olykor több mint egy óráig tart.

A szóvivő szerint gazdasági megfontolásból két hétnél nem fog tovább tartani a fokozott terrorkészültség a kikötőknél. Párizs után is ennyi ideig tartott – tette hozzá.

Ne csak olvasd, add is tovább! - Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Forrás: www.titkolthirek.hu

2016. március 26. (szombat), 18:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 07:40
Hirdetés

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 19:27

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

 ⚠️ Szöveges figyelmeztető előrejelzés – Heves időjárás várható péntekig Magyarországon ??⚡A Meteorológiai Szolgálat...

Hirdetés
Hirdetés