Tisztázódik Lajcsi neve. Semmi köze az áramlopásokhoz? Itt a koronatanú

Hirdetés
Tisztázódik Lajcsi neve. Semmi köze az áramlopásokhoz? Itt a koronatanú
Hirdetés

Órákon át beszélt a bíróságon az a férfi, aki vallomásában tisztázta Galambos Lajos szerepét a lakóparkban, ahol illegális áramlekötéseket találtak.

/Szerdán a szokottnál is hosszabb tárgyalással folytatódoótt Galambos Lajos közműlopási pere, ahol ismét tanúkat hallgattak meg\./

Hirdetés
A tárgyaláson komoly fordulatot hozott a védelem koronatanúja, aki vallomásával merőben új megvilágításba helyezte a Boglárka Lakóparkban történt áramlopási ügyet. Szavaiból ugyanis kiderült, hogy Galambos Lajos sosem volt tulajdonosa sem az építtető, sem pedig a kivitelező cégeknek, így nem is állhatott érdekében illegális lekötéseket eszközölni az ingatlan együttesben.
Hirdetés

„A vád szerint Galambos Lajos volt a feje és strómanokon keresztül irányítója annak a céghálózatnak, amely a Boglárka Lakóparkot építtette és vagy részt vett a kivitelezésben. Ezzel szemben ügyfelem csak közvetve köthető a projekthez. Ezt igazolták a tanúk is, aki elmondták a bíróságon, hogy igazoltan ők voltak a cégek tulajdonosai. Megjelent az a férfi is, aki ténylegesen építtette a lakóparkot és aki megbízta a fővállalkozót a kivitelezéssel, vagyis a közművek bekötésével is.

Hirdetés
Ő gyakorlatilag tisztázta ügyfelem szerepét, ami nem volt más, mint hogy ismertségével segítsen az ingatlanok értékesítésében”- kezdte lapunknak Galambos Lajos ügyvédje dr. Fröhlich Krisztián, aki lapunknak azt is elárulta, hogy a tárgyaláson elhangzott annak a vállalkozónak a neve is, aki feltételezésük szerint öncélúan elvégezte az illegális lekötéseket a lakóparkban.

„A vallomások fényében nehéz megindokolni, hogy Galambos Lajost milyen érdekek vezették volna ahhoz, hogy illegálisan áramot vételezzen a lakóparkban, hiszen semmilyen érdekeltsége nem volt a projektben.

Hirdetés
Konkrétan meg is neveztünk egy személyt, aki vélelmezhetően elkövette a cselekményt. Az illető nem csak hogy alvállalkozóként részt vett az építkezésen, de hosszú időn át több ingatlan bérlője is volt”- tette hozzá a zenész védője.

2020. július 03. (péntek), 19:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 08:05
Hirdetés

Döbbenetes hír érkezett Szijjártóról

Döbbenetes hír érkezett Szijjártóról

Most került elő a döbbenetes számla: Szijjártó háromnapos luxusútja közel 262 millióba kerültSzijjártó Péter korábbi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 06:41

Takács Péter megmutatta, hogy mindig van lejjebb – Magyar Péter pedig kíméletlenül lecsapott

Takács Péter megmutatta, hogy mindig van lejjebb – Magyar Péter pedig kíméletlenül lecsapott

Magyar Péter egyetlen kérdéssel nekiment Takács Péternek – aztán jött a válasz, ami csak tovább élezte a botránytUnger...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 05:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a magyar sportban: elhunyt a kétszeres olimpikon Rusznyák JózsefA futballtól jutott el az olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 18:59

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

POLITIKAI BOMBA: Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyébenHivatalosan is nyomoznak...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 18:57

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyében

POLITIKAI BOMBA: Nyomozás indult az Orbán Viktorhoz köthető 4,2 milliárdos szerződések ügyébenHivatalosan is nyomoznak...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 17:46

Nagy Feró elárulta, mennyi nyugdíjat kap havonta: az összeg sokakat meglephet. ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Feró elárulta, mennyi nyugdíjat kap havonta: az összeg sokakat meglephet. ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Feró kimondta, mennyi a nyugdíja – a meglepő összegen sokan felkaphatják a fejüket80 évesen sem tervezi a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 15:34

Hatalmas baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Hatalmas baleset ! Közel5km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 5kilométeres.

Súlyos karambol az M1-esen: két kamion és egy kisbusz ütközött, mentők is érkeztek – hatalmas torlódás alakult kiKét...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 12:42

Célkeresztben a közpénzből élő luxusfeleségek és az elkényeztetett „apuci kicsi fiai”! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Célkeresztben a közpénzből élő luxusfeleségek és az elkényeztetett „apuci kicsi fiai”! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Már nem jelentene biztos menedéket, ha más nevén van a vagyonÉvek óta komoly felháborodást vált ki, amikor valaki a...

Hirdetés
Hirdetés