Több millió forinttal a zsebében szabadulhat a skálás gyilkos

Hirdetés
Több millió forinttal a zsebében szabadulhat a skálás gyilkos
Hirdetés

Jelentős vagyon üti a markát a négy ember haláláért felelős Bene Lászlónak. A skálás gyilkosként elhíresült férfi 20 éves büntetése két éve lejárt, de a bíróság azóta sem engedte szabadon,írja a borsonline.hu

/Töretlenül készül a szabadulásra és hamarosan a rácsok mögött válik milliomossá Bene László\./

Hirdetés
A skálás gyilkos ügyvédje lapunkkal közölte: ügyfele a nem megfelelő börtönkörülmények miatt tart igényt többmilliós kártalanításra, az eljárás hamarosan lezárul, méghozzá Bene számára pozitív döntéssel.
Hirdetés

– A családja már nem hiszi, hogy kijöhet, ezért eladták azt a lakást, amibe ügyfelem a szabadulása esetén költözhetett volna – magyarázta a Borsnak dr. Soltészné Nagy Katalin.

Bene László a nem megfelelő börtönkörülmények miatt kaphat többmilliós kártalanítást © BORS

– Viszont a kártalanítási eljárás lezárultával jelentősen javulnak védencem életkörülményei, és ezt a feltételes szabadlábra helyezésről döntő bíróság is pozitívan értékelheti – tette hozzá a jogász, aki azt is elárulta: Bene a börtön falain belül egy szociális munkás tanfolyamra jár. Társaival jól kijön, a tanulásban pedig igencsak jeleskedik. Ha elhagyhatná a börtönt, az újonnan tanult szakmájában helyezkedne el.

Hirdetés
Családja már lemondott a szabadulásáról © Délmagyarország

Hogy vajon reális az esélye Bene szabadulásának? A skálás gyilkos a szegedi Csillag börtönben ül, 1996-ban kapott életfogytot, amely az akkori jogszabályok értelmében 20 évet jelent. Először 2016-ban vizsgálták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét. Az elutasító döntés után a 65 éves férfit félévente felülvizsgálják, legközelebb májusban dönt felőle a bíróság. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy amennyiben nem találják alkalmasnak arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, úgy akár élete végéig bent tartsák.

Hirdetés
A többszörös rablógyilkost eddig több okból sem engedték ki: egyrészt elfogása idején többször is kijelentette, hogy nincs lelkiismeret furdalása, sőt élvezte, hogy társával élet-halál urai voltak. Erre későbbi tévés interjúiban is többször utalt. Másfelől sosem kért bocsánatot áldozatai hozzátartozóitól.

Négy emberrel végeztek.

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját, miközben az egyetemista kocsikísérőt megölték.

Hirdetés
Abban az évben lőgyakorlatot tartottak, ahol megzavarta őket két vadász, velük is végeztek. 1994-ben fogták el őket, Bene társa 2001-ben öngyilkos lett a rácsok mögött.

Hirdetés

2018. április 23. (hétfő), 17:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 08:34
Hirdetés

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóban

Kiskert sem kell hozzá: így nevelhetsz paradicsomot egy műanyag hordóbanSaját paradicsomot akkor is szüretelhetsz, ha...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 07:51

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Megszólalt a válásról Matolcsy György felesége

Vajda Zita megszólalt a Matolcsy Györggyel való válásáról: gyermekük védelmét tartja a legfontosabbnakVajda Zita...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:50

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Marad az óraátállítás 2026-ban: október 25-én vissza kell tekerni az órákatHiába támogatta évekkel ezelőtt az Európai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 06:27

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Konkoly Tamás, aki játékosként és edzőként is hosszú éveken át az ETO-ért dolgozottHosszan tartó, súlyos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 05:12

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

GYÁSZ! Felfoghatatlan fájdalom: Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset után

Az édesapa után az édesanya és hároméves kisfia is meghalt a mendei baleset utánÚjabb tragikus hírek érkeztek a Maglód...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:33

Meghalt Molnár György

Meghalt Molnár György

Elhunyt Molnár György filmrendező, aki több száz produkciót hagyott maga után78 éves korában elhunyt Molnár György,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 20:15

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Molnár György, az Anna filmje és a Vörös vurstli rendezője78 éves korában elhunyt Molnár György Balázs...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda), 18:32

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nyomozók lepték el a helyszínt: rajtaütés történt a Fidesz-közeli szervezetnél! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hűtlen kezelés gyanúja az Alapjogokért Központ háttércégénél: több helyszínen kutattak a nyomozók2026. szeptember 23-án...

Hirdetés
Hirdetés