Több mint húsz évig voltam a szeretője. A család nem engedte meg, hogy elbúcsúzzam tőle a halálos ágyánál!Talán enyhíteni fog a fájdalmamon, ha leírom a történetem.

Hirdetés
Több mint húsz évig voltam a szeretője. A család nem engedte meg, hogy elbúcsúzzam tőle a halálos ágyánál!Talán enyhíteni fog a fájdalmamon, ha leírom a történetem.
Hirdetés

Húsz évig voltam (szinte) együtt a barátommal, aki hirtelen, egyik pillanatról a másikra meghalt. Még a temetésére se mehettem el. Talán enyhíteni fog a fájdalmamon, ha leírom a történetem.

/Laci volt az életem\./

Hirdetés
Mikor beleszerettem, már nős volt, kicsi gyerekek várták haza.
Hirdetés
Őszintén megmondta már akkor, hogy nem válik el, bár biztos benne, én vagyok az igazi. Késő, mondta mindig, túl késő, már nem vagyok a magam ura.
Hirdetés

Orvos volt, felelősségteljes ember. Imádták a betegei, a családja, és persze én is. Mivel tudtam és éreztem, mással nem lehetnék boldog, elfogadtam a helyzetet, hogy csak ritkán, kevés időre lehet velem a társam. Nem mehettünk együtt nyaralni (legfeljebb néha-néha konferenciákra), se nyilvános helyre, leginkább a lakásomon találkoztunk. Nem szülhettem gyereket neki, bár nagyon szerettem volna.

Hirdetés
Többször megpróbált rábeszélni arra, hogy hagyjam el, és találjak egy független férfit, aki egészen az enyém lehet. Megpróbáltam, nem egyszer, de sosem sikerült nélküle léteznem.

Csodálatos volt minden perc, amit vele tölthettem, és kínkeserves a többi, amit nélküle. Az ünnepek magányosan teltek, hisz ő a gyerekeivel és a feleségével karácsonyozott, de legalább tudtam, a város egy másik pontján ott van, és rám gondol, és szeret.

Hirdetés

Mostanra viszont egészen egyedül maradtam. Elvitte a rák két hét alatt. Rosszul lett, kórházba került, és onnan már nem jött ki. Csak telefonon beszélhettünk, lopva búcsúztunk el. A családtagok egymást váltották az ágya mellett, nem látogathattam meg. Kiderült később, hogy régóta tudtak rólam, de hallgattak. Nem volt bennük annyi jó érzés sem, hogy engedjenek minket elköszönni egymástól.

A temetésére se mehettem el. Csak később kerestem meg a sírját.

Hirdetés
Azt mondják a barátaim, ideje új életet kezdenem; negyvenhárom éves vagyok, még találhatok férjet magamnak.

De elképzelni sem tudom, hogy mást öleljek. Borzasztóan hiányzik.

2021. március 13. (szombat), 13:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46
Hirdetés

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Hirdetés