Hatalmas beruházásokat jelentettek be az elmúlt időszakban a magyar járműiparban. Minden adott ahhoz, hogy dübörögjön a szektor, csak épp a munkaerő hiányzik. /Közben a szomszédban négyszeres a túljelentkezés hasonló pozíciókra\./
Idén már 2,3 milliárd euró (kb. 713 milliárd forint) értékű beruházásról, és 41 projektről hozott döntés a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). És csakúgy, mint tavaly, 2016-ban is a járműipari beruházások dominálnak (16 projekt), ez a szegmens fedi le a tőke és a létrehozott munkahelyek kétharmadát.
Legutóbb, július végén a Mercedes-gyár jelentett be, hogy egy három üzemcsarnokból álló gyárat épít Kecskeméten, és ebben az új egységben a karosszériagyártásra alkalmas gépsorok mellett fényező- és összeszerelő üzemet létesít.
Mindez első ránézésre nagyon jól hangzik. A probléma csupán az, hogy a járműgyártás jelenleg is nagy munkaerőhiánnyal küzd. Az is nehezíti a helyzetet, hogy már nem a szlovákok ingáznak át a győri ipari parkba dolgozni, hanem a győriek járnak át a pozsonyi régióba, például a Volkswagen-gyárba. Jelenleg 116,7 ezer magyarországi lakos dolgozik külföldi telephelyen, és csak az előző negyedévben majd 9 ezren "vándoroltak ki" a magyar munkaerőpiacról - értesült az Index.
Olyan súlyos a munkaerőhiány ma Magyarországon, hogy nemrég egy autóipari befektetést is elbuktunk miatta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek elmondta:
Ez persze nem azt jelenti, hogy elfogyott a magyar dolgozó, mivel jelenleg 230 ezer munkanélküli van az országban, és 50 ezer betöltetlen állás.
"Az elmúlt három évben jelentős változás, hogy az online állásportálokon megjelenő hirdetések közel megháromszorozódtak, a gazdaságilag aktív népesség létszáma viszont stagnál, tehát nincs megfelelő merítés" - mondta Sámson Dorottya, a Profession toborzási üzletágvezetője. Hozzátette:
Az ország nyugati részén nincs elég a megfelelő munkavállalóból, és az itt élők szívesen ingáznak külföldi munkahelyre is.
A szakember szerint a gyártószektorban a "kékgalléros" szint, az operátori pozíciók betöltése a legproblémásabb. A termelés bővítésénél hatalmas szükség van rájuk, és jelenleg nagy a kereslet is irántuk. Az említett pozíciókhoz akár a 8 általános iskolai végzettség is elegendő, és pótlékokkal együtt bruttó 350 ezer forintot is kereshetnek. A munkáltatók lakhatási támogatással, betanulási tréningekkel, és juttatásokkal próbálják bevonzani a dolgozókat.
A karbantartókra is egyre nagyobb szükség van, hiszen sok vállalat a munkaerőhiányt automatizálással próbálja megoldani, ezért a gépek karbantartása egyre hangsúlyosabb. Ezekre a munkakörökre elsődlegesen gépészeket és villamosmérnököket keresnek.
A fenti pozíciók mellett folyamatfejlesztőkre is óriási a kereslet, főleg bővítések idején. Ők nyelvet beszélő felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik a gyártást alakítják ki, a gépek elrendezésétől kezdve a teljesítményük optimalizálásáig mindennel foglalkoznak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenti pozíciókon bruttó 450-750 ezer forintot lehet keresni, és ez, még nem vezetői szintű munkakör.
A Mercedes 2018 körül kezd majd munkaerőt keresni az új gyárba - értesült a Világgazdaság. A Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) főtitkára, Kilián Csaba a lapnak azt mondta, a Mercedest is aggasztja a munkaerőhiány, és arra számítanak, hogy nem lesz könnyű két-három éven belül megfelelően képzett szakembereket találni. A béreken is meglátszik, hogy nagy harc dúl az autógyártók között a munkavállalókért: 10-20 százalékos béremelés sem volt ritka az elmúlt években.
Munkaerő-piaci kérdéseinkkel megkerestük az ország két nagy autógyárát is, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ tőlük. Az egyik legnagyobb autóipari beszállító, a Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. viszont fontos adatokat osztott meg velünk. A szombathelyi gyár háromezer munkavállalót alkalmaz, és - mint a szektor minden szereplője - folyamatosan küzd a munkaerőhiánnyal. Vas megyében 2,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami nagyjából teljes foglalkoztatottságnak számít, és azt jelenti, hogy kiürült a munkaerőpiac.
- mondta a Pénzcentrumnak Kenyeresné Vörös Rita, az Luk Savaria Kuplunggyártó Kft. személyügyi vezetője.
A tanműhely gépi forgácsoló képzéssel indult 2005-ben, 2012 óta mechatronikai technikusokat is képeznek, 2014-től pedig automatikai technikusokat.
A fizetéseket illetően pontos adatokat nem kaptunk kérdésünkre, de Vas megyébena piaci átlag feletti bérezést és juttatási rendszert adnak a munkavállalóknak.Éves bónuszt, albérlet támogatást, ingyenes nyelvtanulási, sportolási és kulturális lehetőségeket is biztosítanak a kedvezményes étkezés mellett. Öt városból térítésmentes buszjáratokat működtet a vállalat.
A szombathelyi cég mérnökhiánnyal is küzd, főként folyamatmérnökökre lenne szükség a termelésben, valamint minőségbiztosítási mérnökökre. A vállalat egyik kezdeményezője és alapítója a helyi gépészmérnök duális képzésnek, jelenleg 16 hallgatójuk van.
A fentiek mellett informatikusokat, logisztikusokat, HR-es és gazdasági szakembereket is keresnek.
Az Opten céginformáció adataiból az is látszik, hogy alapvetően az a legnagyobb gond a hazai járműiparban, hogy ezt a dinamikus fejlődést és bővülést nem tudja követni a munkaerőpiac. Idén augusztusban már 20 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint 5 éve, mégis állandó a hiány.
Forrás: www.penzcentrum.hu
2016. augusztus 16. (kedd), 10:20
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.