Tordai Terit az unokái tanították meg Facebookozni

Hirdetés
Tordai Terit az unokái tanították meg Facebookozni
Hirdetés

Tordai Teri, a Kossuth-díjas színész ikon, unokáinak köszönhetően ismerkedett meg a Facebook világával. /A színésznő lányával, Horváth Lilivel együtt adott interjút a közösen játszott és nagy népszerűségnek örvendő színdarabjuk, Pataki Éva\: "Nőkből is megárt…" kapcsán, melyet immár öt éve mutatnak be sikeresen a Bethlen Téri Színházban\./

Hirdetés
A beszélgetés során a két időtlenül tehetséges művésznő nem csupán a darab mögötti kulisszatitkokat tárja fel, hanem betekintést engednek a közöttük lévő különleges kapcsolatba és arról is beszélnek, hogy milyen tanulságokat vontak le a pandémia idejéből.
Hirdetés

– Nagyon jó, hogy újra játszhatunk a nagy szünet után. Ilyenkor minden előadást fel kell újítanunk, olyan ez, mint egy premier, közben mégsem, hiszen a Nőkből is megárt… mögött öt év van már – mondta Lili.

– Olyan jó élmény ez a munka a Bethlen Téri Színházban; hogy a Pataki Éva darabját játsszuk, aki régi ismerős, illetve hogy egy fiatal rendezőnő rendezett minket a lányommal. Nem beszélve arról, hogy Gáspár Anna szervezte meg, hogy idejöjjünk a Bethlen Téri Színházba. Ennek a helynek van egy hangulata, ami miatt olyan, mint egy kis Vígszínház, mint egy ékszerdoboz – vélekedett Tordai Teri.

A két színésznő azt is elárulta, hogyan élték meg a pandémiát és mit tanult az unokáitól Tordai Teri.

– Az első sokk után csak szabadlevegőn, kerítésen keresztül találkoztunk. Én vásároltam be Mamának az otthoni dolgokat, hogy ő ne járjon ki.

Hirdetés
Aztán örökbe fogadtunk egy kiskutyát Molly-t és nagyokat sétáltunk a természetben Mama Janó kutyájával együtt – mondta Lili.

– Nekem nehéz volt. A tavalyi karácsony nem volt igazi örömünnep. A szeretet összetartott minket, de mindenkin ott volt a maszk, ezért nem lehetett igazi, családi örömmel ünnepelni. Soha életemben nem telefonáltam ennyit; Pásztor Erzsike csodálkozott, hogy „Teri, ennyit keresel?” De ugyanúgy Béres Ilonát, Halász Juditot, Piros Ildikót is sokat hívtam… és azóta is tartjuk ezt a szokásunkat – mesélte Tordai Teri, aki igazi technikai zseni lett az unokáinak köszönhetően az utóbbi másfél évben.

– Mindig kinevettek, hogy le vagyok maradva, nincs okostelefonom és nem tudok semmit. Mindenki itt posztol, ott posztol… ez a darabban is benne van, hogy én ezt bizony a büdös életbe nem fogom megtanulni.

Hirdetés
Na ez nem igaz! Vettünk közösen egy tabletet, és a középső unokám, a 13 éves megtanított engem, hogyan használjam a Facebookot, a Messengert és a Google-t. Egyet nem tudok, bár lehet az szerencse: sokszor szólnék hozzá bejegyzésekhez, de ennyire még nem vagyok profi ebben – mesélte Tordai Teri, majd az is kiderült, hogy Horváth Lili várja-e a nagymamaságot.

2024. január 28. (vasárnap), 16:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:48
Hirdetés

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került:

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 18:47

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Magyar Péter reggeli bejelentése! Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak – Nagyon súlyos, ami nyilvánosságra került: Ezt...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 17:56

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látni

Először mutatta meg feleségét a Kincsvadászok sztárja – ilyen szépséget ritkán látniVan, amikor egy történet nem az...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:38

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent megváltoztathat

 Megszólalt Zelenszkij: kemény feltételhez köti a magyar együttműködést – egy mondat, ami mindent...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 16:21

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

A kutatók találtak egy 1300 éves térképet, amely megdöbbentő dolgot mutat meg a Magyar történelemről! Újraírja az egész európai történelmet!

Szenzációs felfedezés: 1300 éves térkép borzolja a kedélyeket – tényleg átírhatja a magyar történelmet?Egy olyan lelet...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:26

Meghalt Chuck Norris

Meghalt Chuck Norris

Megdöbbent a világ: 86 éves korában meghalt Chuck Norris, az a férfi, akinek neve évtizedeken át egyet jelentett a...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 15:14

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.

Pápai Joci betegesen retteg a háborútól, a zenész Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának.Pápai Joci...

Mindenegyben blog
2026. március 20. (péntek), 13:51

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Gyászol a rendőrség: elhunyt a 22 éves Zalavári Bálint, akit egy vadbaleset helyszínelésénél gázolt el egy autós.

Szívszorító tragédia történt a 8-as főúton: meghalt az egyik fiatal rendőr, akit szolgálat közben ütöttek el. A 22 éves...

Hirdetés
Hirdetés