Tóth Gabi aki a pápa előtt is énekelhetett ő lett a Kárpátok Madonnája

Hirdetés
Tóth Gabi aki a pápa előtt is énekelhetett ő lett a Kárpátok Madonnája
Hirdetés

Tóth Gabi napjaink egyik legmegosztóbb hazai személyisége. Rengeteg kritikát kap, ennek ellenére kifejezetten sokan szeretik is őt, illetve mindazt, amit csinál.

Gabi életútját – finoman szólva – sok ellentmondás övezi. /Elég például annyit megemlítenünk, hogy amíg a 2005\-ös berobbanásakor a Fekete virág című albumán egyfajta „lázadó punk” karaktert próbált megformálni, ma már – elmondása szerint – a népzene és a vallás világa jelenti számára a békét\./

Hirdetés

Az énekesnő rendszeres stílusváltásai miatt elmondhatatlanul sok kritikát kapott már az évek során, és bár sokan teljesen értetlenül állnak az ilyen húzások előtt, tagadhatatlan, hogy Gabit mindenki ismeri, mindenkinek van róla véleménye, tehát senki számára sem közömbös, ami egy előadó karrierjében talán a legfontosabb dolognak számít.

Hirdetés

De vajon találkoztunk már ehhez hasonló történettel a nagy világban? Nos, erre a kérdésre most megkaptuk a választ.

A  ugyanis Gabit – az eddigi életútjából kiindulva – egy igazán érdekes új becenévvel látta el. Egyik legújabb írásukban „a Kárpátok Madonnájaként” emlegetik őt, mivel a viselkedése sokak számára hasonlóan polgárpukkasztó és olykor értetlenkedést keltő lehet, mint a 80-as 90-es években fénykorát élő amerikai legendáé.

A világsztár ugyanis – akárcsak Gabi – kis túlzással minden lépésével el tudott kápráztatni valakit, ám mindemellett a legvérmesebb kritikákból is kijutott neki bőven.

Hirdetés
Az élet mindenesetre őt igazolta, 63 éves korában még mindig igazi ikonként tekintenek rá, de vajon így lesz ez Gabival is?

Ami minden esetre szemet szúróan eltérő a két előadó karrierjében – a világsztárságon kívül –, hogy amíg Madonnát korábban már háromszor is kiközösítette az egyház, addig a magyar énekesnő folyamatosan hirdeti a hit fontosságát, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson pedig a pápa előtt is énekelhetett.

Hirdetés

2022. július 15. (péntek), 07:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07
Hirdetés

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 09:15

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Szórakozni indultak Dundalkba, öt fiatal életét követelte az ütközésÖt, 21 és 23 év közötti fiatal vesztette életét az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 08:33

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Ezek voltak az utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 06:24

Döbbenetes fordulat Fásy Ádám feleségének ügyében – dr. Bárándy Gergely most megtörte a csendet!

Döbbenetes fordulat Fásy Ádám feleségének ügyében – dr. Bárándy Gergely most megtörte a csendet!

Bárándy Gergely bírálta Fásy Ádám feleségének vezetőszáras kísérését: szerinte egy idézés is elég lett volnaDr. Bárándy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 05:32

Meghalt Varga Ákos

Meghalt Varga Ákos

Elhunyt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ és producerMeghalt Varga Ákos, akit a magyar elektronikus zenei közönség...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 04:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ és producerMeghalt Varga Ákos, művésznevén Mankind, a magyar elektronikus...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 20:07

Teljes a döbbenet! Magyar Pétert magához hívatta a Pápa - EZ történt:

Teljes a döbbenet! Magyar Pétert magához hívatta a Pápa - EZ történt:

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter a pápával – Magyarországra hívta XIV. LeótMagánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 24. (csütörtök), 19:27

Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érintMéhnyak-, emlő-, valamint vastag- és...

Hirdetés
Hirdetés