Fannit meglepte, hogy az énekes válaszolt a levelére. Ettől kezdve két éven át úgy írogattak egymásnak, hogy közben egyszer sem találkoztak.
„Titkoltuk a szerelmünket”.
A látogatás megtörtént, amiből kölcsönös vonzódás, szimpátia, majd a többszöri találkozás után szerelem lett. „Az utolsó pillanatig titokban tartottam a szüleim előtt, ők ugyanis nagyon szigorú emberek. Tudtam, nem vennék jó néven, hogy a kislányuk egy nála negyvennégy évvel idősebb emberrel, zenésszel, elvált, többgyerekes férfival van együtt.
„Mindig idősebb párjaim voltak”.
Fanni élete révbe ért, az elmúlt nyolc évben nemcsak a szerelemben találta meg a boldogságát, de a hivatásában is. „Engem soha nem érdekelt az a világ, amiben a kortársaim jól érezték magukat.

„Hosszú pórázon tartom”.
Vajon mi a titkuk, hogy a szerelmük kiállta az idő próbáját? A szabadság, amit egymásnak adnak, ahogy elfogadják a másik hibáját. Ahogy elismerik a másik erényeit, ahogy felnéznek egymásra. „Én visszaadtam Gjoninak a nőkbe vetett hitét, ami előttem kicsit elveszett. Volt, aki átverte, akinek csak a pénze kellett. Eleinte velem is bizalmatlan volt, de aztán sikerült ezt kiűznöm belőle. Eleinte féltékeny voltam rá, foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, rövid pórázon tartottam, aztán rádöbbentem, ha akar, úgyis megcsal. Hosszabbra engedtem a pórázt, mert már tudom, soha nem csalna meg, mert abban a pillanatban elveszítene. Mondja is, ennyit az egész nem ér.”
Megtalálta a számítását.
Fanni érettségi után szeretett volna a Testnevelési Egyetemre menni, de rájött, női lovasedzőként soha nem futhatna be akkora karriert, mint a férfiak. Miután a természet és a lovak szerelmese, megfordult a fejében, hogy agrármérnök lesz, de ezt is elvetette. Végül fogtechnikusnak tanult, dolgozott is fogtechnikusként, de az, hogy nyolc-tíz órát üljön egy helyben, nem ment neki. Évek óta egy német áruházlánc üzletvezető-helyettese, azt mondja, ott megtalálta a számítását.