Tragikusan fiatalon ment el a csodálatos magyar énekes
„Fájdalmas és szomorú levél Szécsi Pálnak.
Képzelje, a minap, miközben átöleltem a feleségem a konyhában, azt vettem észre, hogy a hatéves kisfiam hosszan figyel minket. Másodpercek teltek el így. /Csak nézett, aztán földönkívüli mosoly ült ki a kis arcára\./
Furcsa, de ott, abban a pillanatban ön jutott eszembe. Mert ilyet sosem láthatott. Pedig ha látja, talán minden másképp alakulhatott volna. Akkor hosszú évtizedek óta nem mécseseket gyújtunk a sírján és nem azon gondolkozunk a temető bejáratánál, hogy sárga vagy fehér krizantémot vegyünk, hanem hallgatnánk a televízióban, ahogy egy beszélgetős műsorban felkonferálják, hölgyeim és uraim, következik a 77 éves, de még mindig fiatalos Szécsi Pál, aztán elénekelte volna ezredszer is az Akkor is lesz nyárt, meg Az egy szál harangvirágot.
Tudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Sőt, még az édesapjára sem emlékezhet nagyon, hiszen ön még egyéves sem volt, mikor a származása miatt meghalt a II. világháborúban. Ezért próbált két kézzel kapaszkodni az anyukájába. Szorítani, nem elengedni, ám őt is elvesztette, mert az anyja nevelőszülőkhöz adta be önt és a két nővérét. Hideg falak, rideg mindennapok. Ott valami aztán végképp eltört. Főleg, hogy az anyja 1956-ban, a forradalom forgatagában úgy döntött, itt hagyja Magyarországot. Az egyik nővérét Bécsbe még kivitte, de aztán felült egy vonatra, a kislányt pedig a peronon hagyta.
Ezt nem lehet feldolgozni. Csak túlélni valahogy és elrejteni az időről időre feltörő fájdalmat. Önnel is ez történt sajnos. Kódolva volt, hogy mindennek ára lesz. Talán a jó Isten gondolta úgy, hogy cserébe a fájdalomért egy csodás hanggal ajándékozza meg önt.
Akkor kellettek volna a kapaszkodók. De nem voltak. Az édesapja már régen nem élt, az anyja pedig Amerikában bolyongott. Ön pedig ott állt a színpadon. Kellemes gázsi, gyorsan jött barátok, a színpadról lenézve pedig csábító szemeket látott. Talán úgy érezte, valamit vissza kap az élettől. Ekkor már túl volt egy házasságon, egy lengyel manökent vett el 18 évesen, akit Lengyelországba is követett.
Aztán egy véletlen folytán, a Magyar Rádióban két felvétel között megismerte Domján Editet, mondhatni, a másik felét. Mert ő is bizonytalan volt, ő is harcolt magával s félő volt, a szenvedélyes és a szerelem csak ideig, óráig fedi el a lelki gondokat. Sajnos így is történt. A héja nász az avaron véget ért, Domján Edit pedig a negyvenéves születésnapja után…, de ezt sajnos ön is tudja. Tudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Éppen ezért mikor a legmélyebben volt, mikor már az alkohol sem segített, elhatározta, hogy az anyja után megy Amerikába.
Ön pedig ült a telefon mellett, talán sírt is és hazaindult. Nehéz leírni, de leginkább meghalni… Tudom, hogy azóta eljutott önhöz, hogy az anyja idős korában találkozott a nővéreivel és sírva ismerte be, hogy rossz anya volt. Igen, ezzel már nehéz mit kezdeni. Aztán eljött 1974 januárja. Olvastam, azt írták a lapok, hogy nyáron a Színész-Újságíró labdarúgó mérkőzésen végre összeáll a Koós, Aradszky Szécsi csatársor, mert ön is pályára lép.
Tudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Pedig ekkor kellett volna a leginkább az érintés, a biztonság. Helyette maradt az ital meg a démonok. A szakmán belül ekkor már tudták, nagy a baj, hiszen előadásokat kellett lemondania, mert képtelen volt színpadra állni és olyan is megesett, egyszerűen nem ment el egy fellépésre. Minden összetört. 1974. április 30-án pedig, csupán 30 évesen úgy döntött elég volt. Az emberek aztán napokkal később, a május 4-én megjelent Népszabadság 8. oldalán egy rövid hírből megtudhatták, mély fájdalommal tudatjuk, hogy… Olvasták, de nem értették. Ők úgy tudták, Szécsi Pál sikeres és boldog. A színpadokon legalábbis annak tűnt.
Éltük a mindennapjainkat, vasfüggönnyel, Brezsnyevvel és Kádár Jánossal, meg a ki tudja hányadik ötéves tervvel, örültünk, ha bejutottunk a SZOT-üdülőbe, meg annak is, ha hamar jött a Trabant kiutalása. Arról viszont semmit sem tudtunk, hogy Szécsi Pál a villódzó fények és a tapsvihar utáni csöndben szépen lassan feladja. Jellemző módon, a rövid hírek között az ön halálhírét megelőzte például az is, hogy Sümegen új autószervizt adtak át…
Tudom, fájt, hogy nem látott ölelést. Negyvenhét év telt el azóta a tragikus április óta. Brezsnyevet, Kádárt, meg az ötéves terveket már rég elfeledtük, ön viszont ma is ott van a lelkekben. Fiatalon, sármos mosollyal áll a színpadon. Ott, ahol elfeledhette a gyötrelmes gyermekkorát.
Gondoskodó, szerető család nélküli szomorú gyerekkora, igen érzékennyé tette az amúgy is nagyon tehetséges ennélfogva túlérzékeny fiatalembert. Szorongásai többször torkoltak öngyilkossági kísérletekbe, utolsó pillanatban azonban barátainak ismerőseinek mindig sikerült megmentenie életét.”
(Újságmúzeum)
Szécsi Pál -Csak egy tánc volt..-
2021. november 14. (vasárnap), 15:24
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
