Tudományosan is bebizonyították, hogy az utazástól boldogabbak leszünk, mint az anyagi javak birtoklásától

Hirdetés
Tudományosan is bebizonyították, hogy az utazástól boldogabbak leszünk, mint az anyagi javak birtoklásától
Hirdetés

Miért vetemedünk rá, hogy azonnal vásárlásra adjuk a fejünket, ha egy kis plusz pénz marad a pénztárcánkban? /A válasz egyszerű\: minden egyes vásárlással ugyanis egy kicsit boldogabbnak érezzük magunkat, hiszen valami új és eddig ismeretlen dolog került az életünkbe\./

Hirdetés
Persze ez a nagy öröm aztán szépen lassan lankadni kezd, mígnem teljesen köddé nem válik. Hogy mi az oka ennek a jelentésnek, és mi az, ami igazán képes boldoggá tenni bennünket? Ennek járunk most utána.

Az iménti vásárlásos példából tehát kiderült, hogy a boldogságunk legnagyobb akadálya ilyenkor az azt kiváltott tárgyhoz történő alkalmazkodás.

Hirdetés
Ezt persze kitolhatjuk és újrakezdhetjük egy újabb vásárlással segítségével, de az öröm egyik ilyen esetben sem lesz tartósabb, sőt.

Jó hír azonban, hogy a kutatások kimutatták, hogy meg lehet törni ezt a körforgást. Thomas Gilovich pszichológus professzor egy átfogó kísérlet során kimutatta, hogy a boldogságszintünk épp úgy növekedésnek indul, amikor utazunk, mint amikor vásárolunk.

Hirdetés
De most jön a lényeges rész: a vásárlás után bekövetkező drasztikus boldogságcsökkenés az utazás során egyáltalán nem tapasztalható, hiszen a memóriánk, amely az utazás élményeit raktározza, hosszabb ideig elevenen őrzi annak emlékeit, mely így pusztán a későbbi felidézéstől (visszaemlékezéstől) is újra és újra boldogsághormonokat kezd el termelni a testünkben.

Új helyekre utazni, túrázni menni, új készségeket tanulni vagy épp extrém sportokat kipróbálni – ezek mind-mind olyan dolgok, melyek tökéletes források lehetnek a boldogsághoz.

Hirdetés
Persze egy új számítástechnikai kütyü vagy egy új autó is nagy örömöt képes okozni, de az idő múlásával ezek részévé válnak a mindennapi életünknek, a hozzájuk kapcsolódó öröm pedig szertefoszlik.

Ezzel szemben egy utazás élménye soha nem lesz megszokott, mert nem mindennap történik velünk hasonló, de ami ennél is fontosabb: nincs két ugyanolyan utazás. Ha tehát van rá lehetőséged, akkor mindenképpen próbáld ki, hogy mondjuk az új televízió vásárlása helyett inkább elutazol pár napra a kedveseddel – garantáltan nem fogod megbánni! 

Forrás: liked.hu

2019. január 18. (péntek), 16:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44
Hirdetés

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Hirdetés
Hirdetés