Tudták, hogy Gyárfás Tamás a felbujtó, de most lett bizonyíték

Hirdetés
Tudták, hogy Gyárfás Tamás a felbujtó, de most lett bizonyíték
Hirdetés

Gyárfás ugyan részletes vallomásában taglalta a Fenyő Jánossal kapcsolatos viszonyát, a terhére rótt bűncselekményt – hogy ő lett volna a felbujtó a médiavállalkozó meggyilkolása ügyében, - tagadta. /Az ügy egyik érdekessége a sok közül, hogy vélhetően sosem került volna elő a most a Gyárfás ellen szóló gyanút megalapozó hangfelvétel, ha Gyárfás Tamás nem maga tesz feljelentést, zsarolás miatt\./

Hirdetés

A Magyar Idők cikke szerint Gyárfás Tamást még tavaly zsarolták meg egy Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos hangfelvétellel. A sportvezető feljelentést tett, később a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak azt is elmondta, hogy két hónappal korábban jelentkezett nála valaki, aki egy fenyegető levelet adott neki át.

Hirdetés

Az idegen nem nevezte meg a megbízóját, de közölte, hogy később még jelentkezni fog a követelésekkel, és ha Gyárfás elutasítja, akkor „tragédia történik.” Gyárfás Tamás később a postaládájába is kapott egy küldeményt, ami megerősítette a korábbi fenyegetést.

A rendőrség el is fogta a zsarolót, Imrich K.-t, idén januárban. A férfi kapcsolatban áll a Fenyő gyilkosság kivitelezés miatt elítélt Rohác családjával, így a férfi testvérével, Stefan Roháccsal is.

Hirdetés

Az állítólagosan Gyárfás bűnösségét alátámasztó hangfelvétel – amivel Imrich K. zsarolhatta, - Szlovákiában, Rohác testvérének lévai házában került elő.

Gyárfás most őrizetben van. arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e, még a héten döntést kell hozniuk a hatóságoknak.

2018. április 19. (csütörtök), 12:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés