Túlvilágról küld folyamatosan jeleket a Mazsinak Berki Krisztián

Hirdetés
Túlvilágról küld folyamatosan jeleket a Mazsinak Berki Krisztián
Hirdetés

Másfél hónap telt el Berki Krisztián halála óta, ám úgy látszik Mazsi élete továbbra is csak zuhan. /Nemrég véletlenül megtudta, hogy a vállalkozás amit Mattesz Csillával elképzelt, nem a tervek szerint alakul, ugyanis üzlettársa visszalépett és mással valósítja meg a Mazsival közös álmukat\./

Hirdetés

"Amióta a férjem elment, azóta próbál jelekkel figyelmeztetni engem. Ezt is ennek vettem, és örülök, hogy így alakult, bár ott nagyon megtörtem"- mondta Mazsi a Borsnak.

„Igaz, hogy voltak hangos vitáink, ettől függetlenül igaz szerelem volt a miénk.

Hirdetés
Minden konfliktus ellenére tudtuk, hogy mennyire szeretjük egymást. Sajnos akkor halt meg, amikor rendezni tudtuk a kapcsolatunkat, órákon keresztül beszéltünk a tragédia előtti éjszakán. Szerdán kért még egy utolsó esélyt, hogy bizonyítson nekem" – árulta el a az özvegy férjével való kapcsolatáról.

Sok pletyka keringett arról, hogy Mazsi nyugtatókat szed, most ezzel kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba:

„A mai napig felfoghatatlan számomra, hogy elvesztettem a férjemet.

Hirdetés
Olyannyira, hogy mindig azt képzelem, ő csak a hálószobánkban fekszik, miközben csinálom a dolgomat, és várom, hogy egyszer csak megszólal. Továbbra is nehéz, de a kislányom miatt nincs más választásom, tartanom kell magam. Nem tehetem meg – és Krisztián sem lenne rám büszke –, ha nem tudnám ellátni Emmát. Sokan aggódtak értem, hogy nyugtatókon élek, de én csak egy alkalommal, a tragédia napjának éjszakáján vettem be egy fél szemet, mert még mindig szoptatok.
Hirdetés
Emma a mindenem, ő ad erőt a mindennapokban, aki miatt van értelme felkelni. Nagyon hálás vagyok Krisztiánnak a kislányunkért, mert ha nem lenne, fogalmam sincs, hogyan tudnám ezt a veszteséget túlélni”.

(borsonline.hu)

2022. június 17. (péntek), 10:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 15:55
Hirdetés

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??Megrendítő hír...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 12:46

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

? Gyászol az Újpest-család – Elhunyt Káposzta Benő, a hatszoros bajnok legenda ?⚽Szomorú hír rázta meg a magyar futball...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 09:54

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Erre nem lehet felkészülni” – Tragikus hirtelenséggel meghalt Harsányi Levente testvéreFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 05:13

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Vasárnap délután szívszorító baleset...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 17:02

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

Emlékezve arra, akinek a szíve mindannyiunkért dobogott” – Öt éve hunyt el Bogdán László, és ma kiderült a tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 14:03

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia!Meghalt egy nő a Balatonban

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Szívszorító baleset történt vasárnap...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 10:57

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

 Elhunyt Tamás László, az Echo együttes legendás dobosa és dalszövegírója – Egy korszak zárult le ??Gyászol a magyar...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 06:18

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját Fejérben

Egy részeg orvos okozhatta a fiatal mentősnő és párja tragédiáját FejérbenA helyiek elmondása szerint egy 59 éves...

Hirdetés
Hirdetés