ÚJ KORMÁNYRENDELET!ÉJFÉLTŐL EZ TILOS Magyarországon! ÚJ, ORSZÁGOS TILALMAT VEZETTEK BE, amíg aludtunk!
Mától veszélyhelyzet alatt tilos felmondaniuk az egészségügyi dolgozóknak!
/Megjelent egy új kormányrendelet, amely az egészségügyi dolgozók munkáját szabályozza veszélyhelyzetben\./
Szombat este közzétették az új kormányrendeletet, amely az egészségügyi jogviszonyról szóló részletszabályokat tartalmazza – írja a 444. hu. Eszerint békeidőben csökken az egészségügyi dolgozók kirendelhetőségének ideje, 1+1 évről 44 napra és lehetővé teszik, hogy azokban a 16 éven aluli gyereket nevelő családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, csak egyikük legyen kirendelhető.
Veszélyhelyzet idején a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében viszont szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok. Így például a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel. A veszélyhelyzetben a kormányt megillető jogkörrel élve kitolták az új munkaszerződés megkötésének határidejét, ami 2021. március 1. lesz. Január és február hónapra már az új bértábla szerinti bérek járnak.-írta meg a nlc .hu
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések.
Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig.
Az élelmiszerüzletekben, patikákban, drogériákban hétköznapokon 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra között működik az idősek védett vásárlási idősávja, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli, más időpontban is vásárolhatnak.
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8.
Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak. Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és 93 kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.
Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, a halasztható műtéteket felfüggesztették, bővült az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.
Elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatók is részt vesznek 2 hetes fizetett gyakorlat keretében.
2020. november 29. (vasárnap), 20:06
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.