Új támogatást vezetnek be családoknak, amit igényelni sem kell, automatikusan fog járni! Az 1 gyermekesek is megkapják! A támogatás minimális összege 138 ezer forint lesz!

Hirdetés
Új támogatást vezetnek be családoknak, amit igényelni sem kell, automatikusan fog járni! Az 1 gyermekesek is megkapják! A támogatás minimális összege 138 ezer forint lesz!
Hirdetés

Soha nem látott pénzbeli ellátást vezetne be  a magyar kormány, az ún.  örökbefogadói díjat, melyet azok a családok kapnak majd meg, akik gyermeket fogadnak örökbe./a cél, hogy minél több eszközzel segítsék azokat a családokat, akik gyermekek örökbefogadásával biztosítanak számukra egy jobb és szebb jövőt, mintha  a gyermek az otthonban nőne fel\./

Hirdetés
Az előterjesztés szerint a nevelőszülőket jelenlegi díjazásaikon felül „családba gondozási díj” illetné meg!

AZ új ellátást 2018. január 1-től lehet majd igénybe venni a tervek szerint!

Mutatjuk mekkora lesz az összege >>

2 verzió közül fognak válogatni :

Az egyik verzió szerint  a mindenkor hatályos minimálbér összege járna az örökbefogadó szülőknek.Ha 2  testvér együttes örökbefogadásáról van szó, akkor   a minimálbér 150%-a járna.

Hirdetés
A minimálbér 2018. január 1-től 138 000 forintra fog emelkedni, vagyis 1 gyermek esetén 138 ezer forint, testvérpár esetén 207 ezer forint illetné meg az örökbefogadó szülőket.

A másik verzió szerint a mindenkori minimálbér 300%-a illetné meg az örökbefogadó szülőket.A két testvár együttes örökbefogadása esetén a mindenkori minimálbér 450%- a illetné meg az új szülőket.A minimálbér 2018-as összegével számolva a 2- verzió szerint, 414 ezer forint, testvérpár örökbefogadása esetén 552 ezer forint járna!

Azt viszont a módosítás mindkét verziója kiköti, hogy csak akkor kaphatja meg a nevelőszülő a juttatást, ha megfelelően biztosította a nevelésbe vett gyermek kapcsolattartását hozzátartozóival, és együttműködésének tényét a gyermekvédelmi gyám megerősíti.

Hirdetés
-írja az mno.hu

AZ új ellátás biztosítási jogviszonyhoz lesz kötve >>> mutatjuk ki kapja meg  >>>

  • biztosított jogviszonnyal rendelkezik
  • örökbefogadási szándékkal vett magához gyermeket
  • a gyermek nevelésbe vételének napját megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt,
  • a gyermeket a gondozásba vétel időpontját megelőzően nem neveli legalább egy éve folyamatosan saját háztartásában.
  • Az új ellátás bevezetéséhez a  A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt fogják módosítani!

    Írta : admin

    A kormány célja, hogy az állami gondozásban élő gyermekek ne több száz fős “lelketlen állami intézményekben”, hanem lehetőleg családban, vagy legalább családiasabb és jobb körülmények között nőjenek fel – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

    Hirdetés

    Azt írták, szeretnék elérni, hogy 2019-re tömegszerű intézményekben már ne legyen gyermekvédelmi gondoskodás, valamint hogy a 12 év alatti gyermekek ne állami gondozásba, hanem nevelőszülőkhöz kerüljenek, vagy fogadják őket örökbe. Emiatt a következő években megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kisebb lakásotthonokra váltják ki. Ez a kiváltási folyamat most eléri a fóti Károlyi István Gyermekközpontot is, az intézmény 2018 közepén megszűnik – közölték. “A kormány szakít azzal az 1950-es évekből származó gyermekvédelmi szemlélettel, miszerint az állami gondozottak számára az a megoldás, ha a társadalomtól elszigetelten, egy külön társadalmat hoznak létre” – írták, hozzátéve: az ilyen körülmények sok problémát okoznak.

    Hirdetés
    “Az elmúlt időszakban kiderült, hogy a tömeges intézményekben sajnos a gyermekek sérelmére szexuális visszaélések, bántalmazások és kegyetlenkedések is történtek” – idézték fel. Megjegyezték, hogy a kormány több változást indított az állami gondozásban élő gyermekek védelmében. Az első és legfontosabb az örökbefogadások egyszerűsítése, amelynek köszönhetően az utóbbi években folyamatosan nő az örökbe fogadott gyermekek száma. A második, hogy ma már törvény garantálja: az állami gondozásban élő 12 évnél fiatalabbak nem állami intézménybe, hanem nevelőszülőhöz kerülnek. Ennek köszönhetően három év alatt 70-ről 90 százalékra nőtt a nevelőszülőnél lévő gyermekek aránya, ma már csaknem tízezer gyermek él nevelőszülői családokban.
    Hirdetés
    További változás, hogy ma már vonzóbb nevelőszülőnek lenni – vélekedtek, kiemelve: a nevelőszülők 2014-től foglalkoztatási jogviszonyba kerültek, és munkájukért ma már három-négyszer annyi díjat kapnak, mint négy éve. A kormány idén 500 millió forintot fordít a nevelőszülők ingyenes képzésére. A kabinet szigorítaná a gyermekvédelmi szabályokat a bentlakásos otthonokban, az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van. Például jobban átvilágítják majd a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, súlyos, több gyereket érintő esetekben pedig kríziskezelő szolgáltatást is nyújtanak a szakemberek. Utolsó fontos változásként azt említették, hogy a tömeges intézményeket felváltják a családiasabb lakásotthonok, “mert a szülő nélkül felnövő gyermekek akkor kapnak igazi életkezdési esélyt, ha integrálják, befogadják őket a társadalomba”.
    Hirdetés
    Ez a kiváltási folyamat kezdődik meg Fóton is – szögezték le. Hangsúlyozták, hogy az állam gondoskodni fog a jelenleg a fóti gyermekközpontban lévő mintegy kilencven gyermekről és százötven dolgozóról. A speciális gondozást igénylő több mint harminc gyermek Zalaegerszegre és Kalocsára kerül. A tartósan betegek, fogyatékosok és három évnél fiatalabbak – összesen közel huszonöt gyermek – ellátása Hatvanban folytatódik kisebb, családiasabb lakásotthonokban. Kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók továbbfoglalkoztatására is a szociális, gyermekvédelmi ágazatban – olvasható a közleményben.

    2017. szeptember 04. (hétfő), 10:58

    Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

    Hirdetés

    Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

    Hirdetés
    Hirdetés

    Cikkajánló

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 17:10
    Hirdetés

    15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

    15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

    Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

    Hirdetés
    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 16:08

    Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

    Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

    Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 15:16

    Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

    Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

    Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 14:16

    Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

    Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

    Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 10:59

    Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

    Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

    Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 10:29

    Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

    Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

    „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 09:59

    Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

    Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

    Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

    Mindenegyben blog
    2026. június 30. (kedd), 09:56

    Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

    Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

    Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

    Hirdetés
    Hirdetés