Üzenetet írt szüleinek a kómában lévő Vanessza

Hirdetés
Üzenetet írt szüleinek a kómában lévő Vanessza
Hirdetés

A másfél hónapja éber kómában lévő lány vasárnap délben kézzel írt üzenetet szüleinek.

"Azért adtunk neki papírt, mert előző nap a telefonján már küldött üzenetet a párjának. Bíztunk benne, hogy így velünk is tud majd kommunikálni"

- mesélte a Borsnak az édesapa.

/Hogy mit akart velük közölni, azt akkor még a szülők csak próbálták megfejteni, de az biztos, hogy teljesen olvasható kézírással formálta a betűket\./

Hirdetés
Első ötletük az volt, hogy talán kólát kért.

Vanessza állapota egyébként úgy tűnik, többhétnyi éber kóma után hirtelen javulni kezdett.

Hirdetés
Vanessza a múlt héten kezdett el kitörni többhetes elszigeteltségéből. A baleset után sokáig semmire nem reagált a külvilágból, leszámítva azt az egyetlen alkalmat, amikor szerelmére, Martinra nézett, és megszorította a kezét. Néhány napja azonban már megcsinálta, amit szülei mondtak neki.

Az idegsebészeti klinikán Vanessza már nem csak az ágyban feküdt: szülei naponta több órára kiültették – ahogy ők fogalmaztak – napozni, és néhány napja már a járást is gyakoroltatták vele-atv.

Hirdetés
hu

2017. szeptember 04. (hétfő), 17:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 08:12
Hirdetés

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Súlyos véleményt fogalmazott meg Debreczeni JózsefA rendszerváltás ismert alakja, Debreczeni József kemény szavakkal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda)

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!Júniustól nyilvánosak lesznek a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 06:15

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Gyászba borult a mentősök közösségeMegrendítő hírt közöltek kedd délután: szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 05:33

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzést tett közzé a miniszterelnök, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 04:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Hirdetés
Hirdetés