Üzent az Orbán-kormánynak a holland nagykövet

Hirdetés
Üzent az Orbán-kormánynak a holland nagykövet
Hirdetés

/A Magyar Helsinki Bizottság \(MHB\) és az Amnesty International Magyarország pénteken konferenciát rendezett bíróságok függetlenségéről és gyakorlatilag az igazságügyi miniszter közigazgatási bíróságok rengeteg aggály övezte felállításáról az MTA TK Jogtudományi Intézetében\./

Hirdetés
A 2020. január 1-től működő közigazgatási bíróságok az állampolgárok és a cégek, illetve az állami intézmények közötti jogvitákban döntenek majd, és mivel az igazságügyi miniszter joga lesz kinevezni a bírákat, sérül a fékek és ellensúlyok rendszere, gyakorlatilag vége az államigazgatás bírói ellenőrzésének. Mivel állami hivatalnokokat is ki lehet nevezni bíróként akár a legfelsőbb szintre is – hívja fel a figyelmet közleményében az MHB – fennáll a veszély, hogy tömegesen kerülnek a bíróságokra olyan emberek, akik nem az önálló, független és pártatlan bírói, hanem az utasításokat teljesítő hivatalnoki munkát szokták meg.
Hirdetés

– Egy év múlva a kormány hivatalainak döntését olyan bírók előtt lehet már csak megtámadni, akiket ugyanez a kormány nevezett ki

– emlékeztetett a konferencián Pardavi Márta, a jogvédő szervezet társelnöke, és a pénteki konferencián felszólalt René van Hell, Hollandia magyarországi nagykövtee is. Ő azt mondta, a jogállamiságot érintő bármilyen átalakítás akkor sikeres, ha a reformok hozzájárulnak az állam átláthatóságához, illetve az állami szervek elszámoltathatóságához.

Hirdetés

– A jogállamiság benne van az EU DNS-ében, a független bíróságok nélkül nem beszélhetünk jogállamról

– fűzte hozzá a diplomata.

Ez nem az első eset, hogy holland nagykövet beszól az Orbán-kormánynak. 2017 augusztusában Gajus Scheltema távozó misszióvezető a 168 Órának adott interjújában jelentette ki, hogy az Orbán-kormány ugyanolyan elv mentén kreál ellenséget, mint a terroristák. A kijelentésen az Orbán-kormány annyira felháborodott, hogy Szijjártó Péter nyilvánosság előtti bocsánatkérést követelt Hollandiától.

Hirdetés
Ez a bocsánatkérés azóta sem született meg.

2019. április 02. (kedd), 20:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 14:49
Hirdetés

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész . ???? ? ?????́???́??́?????́?Örökre távozott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:25

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:21

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

Azonnal meghalt! ?️ Megverhették a kétéves Danikát

?️ Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghaltNyugodj békében, kis angyalka! ? Az egész országot letaglózta a hír:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 06:07

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Meghalt az a 11 éves lány, aki szakadékba zuhant egy osztálykiránduláson Ausztriában – szívszorító részletek láttak...

Hirdetés
Hirdetés