VÁDLOTTAK PADJÁRA KERÜLTEK A TV2 ISMERT ARCAI – MARSI ANIKÓ, GÖNCZI GÁBOR, ANDOR ÉVA ÉS A TV2 HÍRIGAZGATÓJA, KÖKÉNY-SZALAI VIVIEN IS VÁDLOTT LETT EMIATT AZ ÜGY MIATT:

Hirdetés
VÁDLOTTAK PADJÁRA KERÜLTEK A TV2 ISMERT ARCAI – MARSI ANIKÓ, GÖNCZI GÁBOR, ANDOR ÉVA ÉS A TV2 HÍRIGAZGATÓJA, KÖKÉNY-SZALAI VIVIEN IS VÁDLOTT LETT EMIATT AZ ÜGY MIATT:
Hirdetés

A hvg ./hu szerint Marsi Anikó, Gönczi Gábor, Andor Éva, valamint a csatorna hírigazgatója ellen a bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba tett feljelentést\./

Hirdetés

A magánvádas eljárást Czeglédy azért indította, mert szerinte a személyét hírműsorokban összefüggésbe hozták több ellenzéki párt pénzelésével. Ráadásul ezért bocsánatot sem kértek tőle.

Persze, hogy valóban így történt-e, azt a bíróság mondja majd ki.

Czeglédy ügyvédje, Litresits András az ügyben tartott első meghallgatás után azt mondta:

Hirdetés

„Marsi Anikót, Andor Évát és Gönczi Gábort a bíróság tájékoztatta a jogaikról, majd feljelentettből valamennyien vádlottak lettek.

Védence a keddi meghallgatáson kitartott a magánvád mellett, s mint a bíróság kérdésére elmondta, nem kértek tőle bocsánatot, így nincs mit elfogadnia, illetve nincs oka elállni a folytatástól – írja a portál, amely képeket is készített az ismert tévésekről a bíróságon. A büntetőügy várhatóan még ősszel folytatódik

Hirdetés

Czeglédy Csaba és társai ellen egyébként jelenleg bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Hirdetés

2018. október 11. (csütörtök), 15:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45
Hirdetés

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:42

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnávalGajdics Ottó ismét olyan pillanatba került, amelyről hamar beszélni kezdtek a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:18

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra friss képeket mutattak ikerlányaikról – Elza és Franciska már nagyot nőttekNagy Ervin...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:39

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés soránTragédia a rendőri üldözés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:11

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

 Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, Tanács Zoltán pedig Micimackóval válaszolt nekiÚjabb parlamenti...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 14:39

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Szigorítás jön: júliustól kitiltják az elektromos rollereket több népszerű helyről MagyarországonÚj szabályok lépnek...

Hirdetés
Hirdetés