Vallomást tett Magyar Péter

Hirdetés
Vallomást tett Magyar Péter
Hirdetés

Sokan kérdezitek, hogy miképpen bírom az utóbbi napok/hetek/hónapok gyűlöletkampányát. Hogy nem fogok-e kiégni, nem fogom-e feladni a “harcot”. /Hogy van\-e időm foglalkozni a lelki egészségemmel, hogy lehet\-e ezt a terhet sokszor egyedül cipelni\./

Hirdetés

Hogy lehet-e ilyen körülmények között valódi társat találni, akiben maradéktalanul megbízik az ember.

Ha igazán őszinte akarok lenni veletek és magammal, akkor be kell valljam, hogy sokszor nehéz. Egy vezető sokszor magányos, még akkor is, ha tökéletes családi élete van.

Hirdetés
Még akkor is, ha van otthon kivel megosztania a kétségeit, kudarcait és örömeit. Magányos, mert a legnehezebb döntéseket a nap végén mégis csak neki kell meghoznia és a döntésekért a végső felelősség őt terheli. A kudarcnak és a hibáknak általában nincs gazdája, míg a sikernek bőven akad.

Ami engem túllendít a mélypontokon a felém irányuló szereteten és bizalmon túl, az a hazám iránt érzett feltétlen szeretetem.

Hirdetés
Tudom, hogy mindennek rendelt ideje van. Munkának, családi örömöknek vagy éppen a feltöltődésnek. Tudom, hogy mennyi szépet és jót kaptam a családomtól és a hazámtól a 43 évem alatt és most itt az ideje ebből a lehető legtöbbet visszaadni. Elfogadtam, hogy a következő másfél év bizonyosan nem rólam, nem az én kényelmemről, vagy magánéletemről szól.

Tudom, hogy mi magyarok most olyan esélyt kaptunk a sorstól és a Jóistentől, ami ritkán adatik meg és tudom, hogy ti is érzitek, hogy az előttünk álló időszakban sokaknak sokmindent alá kell majd rendelniük a közös célunk, egy élhető, igazságos és békés Magyarország érdekében.

Hirdetés

Sokszor nem lesz egyszerű, de mindig jusson eszetekbe, hogy “ki mint vetett, azonképpen arat”.

A nehezebb napokban pedig merítsünk együtt erőt a Biblia igazságából: “Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

2024. november 17. (vasárnap), 10:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24
Hirdetés

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 14:33

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a HÉTFŐ – meghalt a népszerű magyar műsorvezető

Súlyos tragédia hírével indul a nap – meghalt a népszerű magyar műsorvezetőGyászhír rázta meg a hazai kulturális...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 12:41

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Drámai hír érkezett Till Attiláról

Hajszálon múlt: Till Attilát azonnal műteni kellett!A nézők számára a televíziós show-műsorok világa többnyire a...

Hirdetés
Hirdetés