Az ország legkisebb népességszámú, önálló önkormányzattal rendelkező településén, a Zala megyei Iborfián is kinyitott a szavazókör. A választói névjegyzékben mindössze 10-en szerepelnek.
/Frauenhoffer Márta az M1 tudósítója kifejtette, a Zala Megyei Iborfián már 90 százalékos a részvételi arány, ez azt jelenti, hogy a tíz választópolgárból már kilencen szavaztak\./
Hirdetés
Közülük öten benne vannak a szavazatszámláló bizottságban, így amint kinyitott a szavazóhelyiség, le is adták a szavazatokat, azóta pedig négyen érkeztek, ami azt jelenti, hogy a mai nap folyamán már csak egy voksra várnak.
Hirdetés
Megjegyezte, 2014-ben egyébként nem volt száz százalékos a részvételi arány, akkor a 11 választópolgárból csak kilencen járultak az urnákhoz.
2018. április 08. (vasárnap), 09:49
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Meghalt Spitzmüller Zsolt – tragédia a Cserépi Trapp futóverseny utánSzomorú hírt erősített meg vasárnap a rendőrség:...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 17. (vasárnap), 06:48
Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR
– Magyarországra is bekerültek a fertőzött termékek! ??Drámai közleményt adott ki a Nemzeti Kereskedelmi és...
Mindenegyben blog 2025. augusztus 16. (szombat), 06:56
Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>