“Véglegesen elveszítjük hazánkat! Ez a mi otthonunk, nem az iszlámé!”- végre valaki kimondta az igazságot, és a megoldást!

Hirdetés
“Véglegesen elveszítjük hazánkat! Ez a mi otthonunk, nem az iszlámé!”- végre valaki kimondta az igazságot, és a megoldást!
Hirdetés

Tisztelt Elnök Asszony!

(…)

Elveszítjük az országunkat. Véglegesen, ha nem ébredünk fel. A nyitott határok, és az, hogy nem védjük meg nemzetünk identitását, Hollandiát lebetegítette – halálosan. /A terror veszélye nagyobb, mint valaha\./

Hirdetés
Hollandia többé már nem egy biztonságos ország. Több százezer olyan embert engedtünk be az országunkba, akikkel nem közöltük, hogy ez a mi országunk. Ennek most megfizetjük az árát. Ugyanakkor Hollandia valójában a mi otthonunk.

A holland útlevél mellett sok embernek van marokkói és török útlevele is, azonban néhányan közülük nem viselkednek úgy, mint a hollandok. Ezt nap, mint nap láthatjuk. Nem tisztelik az országunkat. Kinevetik az értékeinket, az identitásunkat, azt, akik vagyunk. Egyre gyakrabban viselkednek bűnöző, nyerészkedő módon. Próbálnak uralkodni felettünk.

Hirdetés
Megőrjítenek bennünket. Ellenszegülnek a hatóságoknak, a rendőrautókon táncolnak, sértegetnek bennünket, lenéznek minket, köpnek ránk, mindent ignorálnak. Rendelkeznek az útlevelünkkel, de nem tartoznak hozzánk. Ők nem hollandok.

Elnök Asszony, azoknak, akik nem tudnak viselkedni, üzenem: Hollandia a mi országunk, a miénk, nem pedig az övéké. Ha nem tudtok viselkedni, ha terrorizálni akartok bennünket, ha az országunkat egy Kis-Törökországgá, vagy Kis-Marokkóvá szeretnétek változtatni, akkor nem fogtok sikerrel járni, mivel ez a MI ORSZÁGUNK!

Toleránsak vagyunk, de nem azokkal szemben, akik lerombolják az országunkat! Mindenkit tisztelünk, kivéve azokat, akik erőszakot alkalmaznak és terrorizálnak bennünket. Mi vagyunk Hollandia, ez a mi országunk!

Vissza fogjuk szerezni Hollandiát, és ezt még ma elkezdjük.

Hirdetés
Többé nem toleráljuk azt, hogy molesztálják a feleségeinket és a gyerekeinket, hogy terrorizálják a városainkat, hogy kirabolják a boltjainkat, hogy az idősek ne mehessenek ki sétálni éjszaka, hogy erkélyekről tojással és üvegpalackokkal dobáljanak bennünket, hogy visszaéljenek a segélyekkel, hogy lerombolják Hollandiát. Ezt többé nem toleráljuk. Ami sok az sok! Mától visszavágunk és harcolni fogunk! Keményen!

Nincs több (iszlám) közösségi központ, nincs több visszaélés a segélyekkel, nincs több áldozati nyafogás és nincs több „megértés”. Mindenkit letartóztatunk, aki bűnt követ el. Azokat, akiknek két útlevele van, megfosztjuk a holland állampolgárságtól, és deportáljuk az országból őket – ha lehetséges családostul. Ott ahol a rendőrség nem tudja kezelni a helyzetet, ott bevetjük a hadsereget azért, hogy biztonságot vigyünk a holland utcákra.

Hirdetés
És mi fogunk győzni, ez száz százalék, mivel ez a mi országunk.

12 éve szinte minden fórumon kijelentettem, hogy az általunk importált problémánkat úgy nevezik, hogy iszlám. Az iszlámot mi engedtük be azzal, hogy tömegeket eresztettünk be a kapuinkon keresztül. A nyugati kormányok – köztük a miénk is – évtizedeken keresztül segédkezett ebben a nyitott határok visszataszító ideológiájával.

(…)

Végre fogadjuk el, hogy ezek az emberek felemésztik az országunkat. Ha valaki bűnt követ el – bármilyet -, és kettős állampolgársággal rendelkezik, el fogjuk venni a holland állampolgárságát és kitoloncoljuk. Ezt már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna tenni. Ezt azonban nem tettük meg, sőt még csak annyit sem, hogy elfogjuk a gengsztereket. Sőt! Az, aki feljelentést tett, több időt töltött a rendőrségen, mint az a bűnöző, aki még büszke is a cselekedetére, és aki azzal dicsekszik a barátainak, hogy letartoztatása után három órával már kiengedték.

Hirdetés
Ezen változtatnunk kell! Ha nem viselkedsz Hollandiában, akkor menned kell! Ezt kell tennünk.

(…)

Ez az ország hozzánk tartozik, nem pedig az ötödik hadtesthez, akik bár nemzedékek óta itt élnek, mégis török zászlókat lengetnek Rotterdamban. Vagy táncolnak a kocsikon Zaandamban. Ez nem az ő országuk, hanem a miénk. Ha nem viselkedsz, és kettős állampolgársággal rendelkezel, akkor elvesszük ezt és deportálunk. Ez csupán józan ész, ezt már rég meg kellett volna tenni.

(…)

Nem azt mondom, hogy a hollandok nem követnek el erőszakot. Néhányan igen. Nem azt mondom, hogy csak a kettős állampolgársággal rendelkezők használnak erőszakot, természetesen ez nem igaz. Azonban ők felülreprezentáltak a bűnözési statisztikákban. A marokkóiakat 22-szer gyakrabban gyanúsítják meg erőszakos bűnténnyel és utcai terrorral, mint a hollandokat.

Hirdetés
Ez igaz a törökökre és a szomáliaiakra is. Ha biztonságban akarjuk tudni az országunkat, akkor szigorúbban kell eljárnunk. (…) Azoknak, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek meg kell mondanunk, hogy nem látjuk itt őket szívesen.

Kuzu: A múltban Wilders gyakran mondta, hogy mindez nem az emberekről, a muszlimokról szól, hanem az iszlámról. Itt azonban egyértelműen kijelenti, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező emberekről beszél. Megkülönböztetést látok a kettős állampolgársággal rendelkezők és azok között, akik szimpla állampolgársággal rendelkeznek. Azt mondtuk, hogy nem veszünk Wilders-ről tudomást, de ezt évek óta hagyjuk, ez teszi a nemzetünket rosszabbá. Wilders Úr, ez az én országom is, és a holland törököké és a holland marokkóiaké is. És mindenkié másé is, aki más etnikumhoz tartozik.

Hirdetés
Jobb, ha hozzászokik ehhez.

Wilders: Hollandia nem az ön országa! Ön védi Erdogánt, ön védte a Szürke Farkasokat, nem határolódott el tőlük, holott ezt a kollégáim többször kérték. Ez nem az ön országa. Jobban tenné,ha visszavenné a török útlevelét és csatlakozna Erdogánhoz a török parlamentben. Ott tapsikolhat.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban már van megkülönböztetés. A kormány elfogadott egy törvényjavaslatot, melyben a terroristák elveszítik a holland állampolgárságukat és deportálni lehet őket. Ez a megkülönböztetés már létezik és nem hallom, hogy ez ellen ön tiltakozna. Ugyanezt akarom én is azokkal szemben, akik bűnöznek és terrorizálják az embereket az utcákon. Hihetetlen, hogy egyáltalán kérnem kell ezt.

(…)

Az uralkodó elit nem akarja meghallani a figyelmeztető hangokat. A választások során fűt-fát összeígérnek, utána pedig szövetkeznek az ősellenségükkel és menekülttáborokat hoznak létre. Hollandia helyett, mindig csak a saját hatalmukat erősítik. Úgy tűnik, nincsenek elveik, meg vannak győződve a felsőbbrendűségükről és az igazukról. Azokat, akik kritizálják és problémának látják az iszlámot, és ezt ki is merik mondani, szélsőjobboldalinak, populistának, nácinak bélyegzik meg. Fenyegetik és feljelentik őket. Amint lehetőség adódik rá, bíróság elé rángatják őket, mint ahogy azt az én esetem is mutatja. Holnap, miközben a kollégáim még az ágyban vannak, nekem bíróságra kell mennem. Fél Európa ég, a miniszterelnökünk azt ordítozza, hogy ki a törökökkel. A szlovák miniszterelnök, Fico hangosan kimondhatja, hogy nem akarnak több muszlimot Szlovákiában. Ezt szabad! Az Európai Közgyűlésben Rutte miniszterelnök mellette ül. Nekem azonban a büntetőbíróságon kell megjelennem olyanért, amivel több millióan egyetértenek.

Mindezt úgy, hogy közben Hollandiában még sose volt ekkora  a terrorfenyegetettség, miközben a Szíriában harcoló hollandok 80 százaléka marokkói holland. Amíg mindezek történnek, addig egy megválasztott képviselőt bíróság elé citálnak azért, amit mondott. A világ a feje tetejére állt.

forrás: dzsihadfigyelo.com

2016. október 08. (szombat), 19:09

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 07:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

1 perce érkezett! Rossz hír jött az őszi óraátállításról!

Az óraátállítás hatásai és a felkészülés módszereiAz őszi óraátállítás október utolsó hétvégéjén történik meg, amikor...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:21

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

Fájdalmas fordulat jön az időjárásban, jövő héten akár már fagyhat is

A héten jelentős lehűlésre és esőre kell számítanunk. A napos, száraz idő hétfőn még tart, de az évszakhoz képest...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 06:03

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A Duna valóban kék! Nézd meg a Dráva torkolatának lélegzetelállító felvételét

A „kétszínű” torkolat – Látványos légi felvételek a megáradt Körös és Tisza keveredésérőlÖtvös Sándor lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 12:46

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Elfogyott a levegő, már nem tudták megmenteni: ezért halt meg Karsai DánielSzombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai...

Hirdetés
Hirdetés