Vigyázat!!!! Durva felhőszakadás közeleg! Órákon belül lecsap a vihar 12 megyére!!!! Jég és 75 km/órás széllel csap le a zivatar! Ezek a megyék érintettek >>

Hirdetés
Vigyázat!!!! Durva felhőszakadás közeleg! Órákon belül lecsap a vihar 12 megyére!!!! Jég és 75 km/órás széllel csap le a zivatar! Ezek a megyék érintettek >>
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.05.11. /péntek éjféligMa napközben a Dunántúlon és a Duna\-Tisza közén \(várhatóan egyre inkább nyugatabbra\), éjszaka pedig inkább csak a Nyugat\-Dunántúlon alakulhatnak ki szórványosan \(a térség kb\./

Hirdetés
40 %-án) zivatarok, melyeket elsősorban felhőszakadás (rövid idő alatt kis területen 25-30 mm-t meghaladó csapadék), kisebb eséllyel kis méretű jég és viharos (60-75 km/h) szél kísérhet.

Pénteken a több helyen kialakuló záporok mellett az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön, valamint a Dunántúl nyugati felén valószínű zivatarok kipattanása, melyekhez továbbra is a felhőszakadás társulhat legjellemzőbb kísérőjelenségként.-írja a met.hu

Országos előrejelzés: csütörtök estig

A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap, erőteljesebb gomolyfelhő-képződés főként a nyugati országrészben várható. Elsősorban a Dunántúlon és az Alföldön valószínű zápor, zivatar, felhőszakadás. Északkeleten a legkisebb a csapadék esélye. A keleti szél többfelé megélénkül, északkeleten helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 25 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés: csütörtök estétől péntek reggelig

A Dunántúl nyugati felén sok lesz a gomolyfelhő, ott szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra.

Hirdetés
Másutt többnyire gyengén vagy közepesen felhős, csapadékmentes idő várható. Kezdetben gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, majd az éjszaka második felében a Dunántúlon a szél északira fordul és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között valószínű, de néhol ennél kissé hűvösebb is lehet.

Országos előrejelzés: csütörtök estétől péntek reggelig

A Dunántúl nyugati felén sok lesz a gomolyfelhő, ott szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra. Másutt többnyire gyengén vagy közepesen felhős, csapadékmentes idő várható. Kezdetben gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, majd az éjszaka második felében a Dunántúlon a szél északira fordul és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között valószínű, de néhol ennél kissé hűvösebb is lehet.

Pest megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Baranya megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Bács-Kiskun megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Csongrád megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Fejér megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Győr-Moson-Sopron megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Komárom-Esztergom megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Somogy megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Tolna megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Vas megyeJelFokEseményLeírás FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Veszprém megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Zala megyeJelFokEseményLeírásFelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

2018. május 10. (csütörtök), 14:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés