Vigyázz, már fedélzeti kamera felvételéről is büntet a Rendőrség! Meg is volt az első giga büntetés

Hirdetés
Vigyázz, már fedélzeti kamera felvételéről is büntet a Rendőrség! Meg is volt az első giga büntetés
Hirdetés

Egy-egy videofelvétel okozta a vesztét annak a két gépjárművezetőnek, akiknek közlekedési kihágását egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a vasi megyeszékhelyen. /A felvételek egy internetes portálra is felkerültek, amelyeken látszik, hogy a sofőrök nem tartották be a közlekedési szabályokat\./

Hirdetés
A szombathelyi rendőrkapitányság mindkét esetben eljárást indított.

Egy helyi férfi autójával közlekedett szeptember 25-én a Vörösmarty Mihály utcában, amikor a Szelestey László utcába történő bekanyarodása során nem az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba sorolt be, valamint autójával a záróvonalon is áthajtott.

Hirdetés
A gépjárművezetővel szemben a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt pénzbírságot szabtak ki.

Ugyancsak szabálytalankodott – és a forgalommal szemben haladt autójával – október 1-jén az a sofőr, akinek veszélyes manőverét szintén egy másik autó fedélzeti kamerája örökítette meg Szombathelyen.

A jármű vezetője kocsijával a Hollán Ernő utca kereszteződésénél szabálytalanul kanyarodott ki a Szily János utca irányába, figyelmen kívül hagyva az oda kihelyezett, behajtást tiltó közúti jelzőtáblát.

Hirdetés
A jármű üzemben tartójával szemben a rendőrség közigazgatási bírságot szabott ki.

2018. november 27. (kedd), 16:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56
Hirdetés

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:37

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katonaEgykori hadifogoly tért vissza családjához – testi-lelki megpróbáltatások...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:33