Pénteken kezdetben országszerte sok napsütésre számíthatunk, majd napközben északon, északkeleten és keleten már felhősebb lehet az ég, de említésre méltó csapadék nem várható.
/Az északi\-északnyugati szél általában gyenge, mérsékelt marad, csupán északkeleten, keleten fordulhatnak elő élénk lökések\./
Hirdetés
A csípős reggelt követően délután 16-20 fokot mérhetünk.
Nem lesz front térségünkben.
Szombaton kezdetben keleten, északkeleten lehet felhősebb az ég, de napközben már mindenhol a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható. Az Alpokalján megélénkülhet a délies szél.
Hirdetés
A hideg reggelt követően napközben 17 és 22 fok közé melegedhet a levegő. Vasárnap országszerte napos, csapadékmentes időre számíthatunk. Nyugaton, északnyugaton megélénkül, helyenként megerősödik a déli-délkeleti szél. Pár fokkal enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 19-24 fok között alakul a hőmérséklet.
Hétfőre délnyugat felől megvastagodhat a felhőzet, és délután ezzel együtt egy csapadékmező érkezhet, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Napközben a kissé szeles időben 18-25 fok valószínű. Kedden a nap első felében számíthatunk még futó záporokra, majd szakadozni kezd a felhőzet. A szeles időben 18-24 fokot mérhetünk.
Hirdetés
2019. szeptember 20. (péntek), 09:11
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gáspár Győző lányai levetkőztek – kész bombázó mindkettőNem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami az utóbbi napokban...
Mindenegyben blog 2025. december 27. (szombat), 07:50
? Ők voltak az a két fiatal, akik ártatlanul életüket veszítették a Beszterce-Naszód megyei balesetben karácsony másnapján. A harmadik sérült továbbra is az életéért küzd. ? A cikk a hozzászólásoknál.
Egy országot megrázó tragédiaKoós Boglárka halálhíre ősszel sokkolta a közvéleményt, különösen a színházi világot,...
Mindenegyben blog 2025. december 26. (péntek), 16:22
DÖBBENETES FORDULAT! ?? Hajléktalanként találtak rá az egykori gyereksztárra Kaliforniában... ? A 2000-es évek egyik legnépszerűbb ifjúsági sorozatának szereplője felismerhetetlen állapotban bolyong az utcán, miközben egy járókelő kamerája mindent rögzített! ? A felvétel futótűzként terjed a neten, és az egész világot sokkolta! ? ? A videót és a teljes történetet az első hozzászólásban találod! ?