Vizitdíj helyett: sok százezer forintot kéne fizetnie annak, akinek nincs rendben a tb-je

Hirdetés
Vizitdíj helyett: sok százezer forintot kéne fizetnie annak, akinek nincs rendben a tb-je
Hirdetés

Drasztikus változás lehetőségét villantja fel az a jogszabálytervezet, amely a Népszava birtokába került. Akinek nincs rendben a társadalombiztosítási jogviszonya (tehát nem fizet maga után, vagy a munkahelye nem fizet ő utána az ingyenes ellátásra feljogosító szociális hozzájárulási adót vagy egészségügyi járulékot, és az állam sem fizet utána), annak ki kellene fizetnie az egészségügyi ellátásának az árát – ez a lényege a lap által megszellőztetett elképzelésnek. /\(Mivel még tervezet, ezért a kormány nem fogadta el, és könnyen lehet, több javaslat közül ez csak az egyik, és lehet, végül nem lesz az egészből semmi\./

Hirdetés
)

Most az van, hogy amikor valaki háziorvoshoz megy, vagy szakrendelőbe, kórházba, ott ellenőrzik a tb-számát és azt, hogy rendben van-e a jogviszonya.

Hirdetés
Ha nincs, és felvillan a piros lámpa, az orvos figyelmezteti, hogy tegye rendbe a jogviszonyát, valamint az adóhatóság megpróbálja behajtani rajta az elmaradt járulékot, adót.

Ezt változtatná meg úgy a törvénytervezet, hogy nem az elmaradt, azaz be nem fizetett járulékot, adót hajtanák be rajta, hanem a kezelés árát vasalnák be – és ez sokkal többe kerül, mint amennyi az elmaradt járulék.

Hirdetés

Most úgy körülbelül 400 ezer személynek nincs egészségbiztosítása a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint, és minden huszadik beteg taj-kártyájának ellenőrzésekor gyullad ki a piros lámpa.

Ha megvalósulna az elképzelés, akkor bizony nagyon sokba kerülne a tb-jogviszony rendezetlensége. A lap azt írja:

Egy átlagos eset kórházi ellátásért 195 ezer forintot fizet az egészségbiztosító, de például a szívinfarktus kezelése 375 ezer forinttól indul.

Hirdetés

Az átlagos 195 ezres kezelési költség persze a betegségtől függően sokszorosára nőhet. (A sürgős, életmentő ellátások elvben alanyi jogon, térítésmentesen járnak.)

A daganatos betegek egy adagnyi kemoterápiája például tipikusan 700 ezer forintba kerül, ám ebből legalább egy tízes sorozatra van szükség. Ahhoz, hogy valaki megkaphassa a rákgyógyszerét szükség van a célzást segítő molekuláris vizsgálatra is, már az belekerülhet másfél millió forintba.

Hirdetés
Egy szülésért 68 ezer forintot fizet az egészségbiztosító. A patikai gyógyszerkiváltás alapján is követelhet vissza pénzt a költségvetés.

2018. október 22. (hétfő), 19:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés