ZÁRNAK AZ iskolák! Íme a pontos részletek AZ OPERATÍV TÖRZSTŐL :

Hirdetés
ZÁRNAK AZ iskolák! Íme a pontos részletek AZ OPERATÍV TÖRZSTŐL :
Hirdetés

Sorra zárnak az iskolák: több mint háromezer fertőzött dolgozót szűrtek ki!

Az általános iskolákban 95 102 dolgozót teszteltek le a múlt hét folyamán, melyeknek 2,3 százaléka pozitív lett. /Bár ez az arány alacsonynak tűnhet, a több mint háromezer – jellemzően tünetmentes – fertőzött bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kiszűrése nem jelentéktelen\./

Hirdetés

Továbbra sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az iskolák ne lennének a koronavírus-járvány gócpontjai – állítja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás, aki szerint az oktatási intézményekben a közölt adatoknál jóval magasabbak lehetnek a fertőzöttségi arányok, hiszen sokan nem vállalták a szűrést.

Hirdetés

György István felidézte: múlt héten több mint ezer gyorstesztelő csapat több mint tízezer helyszínen végezte a gyorsteszteket a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, az egészségügyi és szociális intézményekben azonban az ott dolgozók végezték az önkéntes teszteléseket.Az államtitkár elmondta: az operatív törzs nagyobb részvételre számított. Elmondta, összesen 181 506-an teszteltették magukat, a gyorsteszten megjelentek 2,44 százalékának, 4436 embernek lett pozitív a mintája. Hozzátette: a teljes érintett létszámra vonatkoztatva a pozitivitás 1,64 százalék, ami hasonló az elmúlt időszakban Szlovákiában és Bajorországban elvégzett, nagycsoportos tesztek eredményéhez.

Hirdetés
György István az egyes csoportok tesztelésének eredményéről szólva elmondta: a bölcsődei dolgozóknál volt a legmagasabba részvételi arány, 79 százalék. Ebben a csoportban 11 113 dolgozó teszteltette magát, 195-en bizonyultak pozitívak, ami 1,8 százalék.Az óvodai dolgozóknál 74 százalékos volt a részvétel, 34 964-en teszteltették magukat, 811 embernek lett pozitív a mintája, ami 2,3 százalék. Az általános iskolai pedagógusoknál, az oktató-nevelő munkában résztvevőknél 73 százalék volt a részvétel, 95 102 dolgozóból 2170 tesztje lett pozitív, ami 2,3 százalék.A szakképző intézményekben 64 százalékos volt a részvételi arány, 5753-an teszteltették magukat, 146-nak lett pozitív a mintája, amely 2,6 százalék.
Hirdetés
Ezzel kapcsolatban az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szakképző intézményekben online oktatás folyik, a tesztelés a gyakorlati héten oktatókat érintette.A szociális intézményekben 24 452 embert teszteltek, 911-nek lett pozitív a mintája, ami 3,73 százalék. Az egészségügyi dolgozók tesztelésében 10 222-en vett részt, itt 1,96 százalék volt a pozitivitás, ami az államtitkár közlése szerint a korábbi arányoknak megfelelő.György István hangsúlyozta: akinek pozitív lett a mintája, jelentenie kell ezt a háziorvosának, aki akkor engedélyezheti a munkába visszatérést, ha a dolgozó már három napja tünetmentes.
Hirdetés
Az államtitkár elmondta, elkezdődött a gyorstesztelés második köre és arra bíztatnak mindenkit, hogy vegyenek részt benne, akkor is, ha az első körben már teszteltették magukat. Bejelentette azt is, hogy az operatív törzs döntése alapján a csoportos tesztelés az államigazgatásban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársak tesztelésével folyatódik, ebben is részt vehetnek egyetemisták, újabb kirendelés alapján.Hangsúlyozta: a tesztelés önkéntes, és cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a tesztelésben részt nem vevőket bármilyen hátrány érné.
Hirdetés
Megjegyezte: a tesztelés visszautasításának egyik oka lehetett az, hogy napokkal korábban már átestek tesztelésen.Az államtitkár az egyetemisták kirendelésével kapcsolatban hangsúlyozta, az a leghumánusabban történt, egyeztettek az egyetemistákkal, szállást biztosítottak nekik, ha kérték, továbbá gondoskodtak a védőfelszerelésükről és az étkeztetésükről is. Emellett csoportos biztosítást is kötöttek rájuk.Cáfolta azt a hírt is, hogy “egy teljes napot” kellene várni a tesztelőkre. Mint mondta, a tesztelést végzők az előző, vagy éppen a tesztelés alatt lévő intézményből mindig értesítették a következő helyszínt érkezésükről, legalább két órával korábban.
Hirdetés
Az államtitkár köszönetet mondott a tesztelésben résztvevőknek. Az akció újabb példa arra, ha az ország összefog a bajban – még akkor is, ha vannak, akik politikai okból akadályozzák a védekezést és támadják a gyorstesztelést, álhíreket terjesztenek -, ha összefogunk, együtt sikerülni fog – mondta György István.

2020. december 02. (szerda), 15:35

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés