ZELENSZKIJ INGERÜLTEN ADTA A VILÁG TUDTÁRA: EZ A 7 ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA

Hirdetés
ZELENSZKIJ INGERÜLTEN ADTA A VILÁG TUDTÁRA: EZ A 7 ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA
Hirdetés

/írügynökségek felidézték, hogy több ország is ígért légvédelmi és páncéltörő rakétákat, valamint könnyűfegyvereket Ukrajnának, a felvételen láthatólag ingerült Zelenszkij azonban kijelentette, hogy országának harckocsikra, harci repülőkre és hajók elleni fegyverrendszerekre van szüksége\./

Hirdetés

"Mindez megvan a partnereinknek, és csak ott porosodik. Mindez nem csak Ukrajna, de Európa szabadságát szolgálhatná" - mondta az ukrán elnök. Megismételte, hogy Ukrajnának mindössze a NATO harci repülőgépeinek és harckocsijainak 1 százalékára lenne szüksége, és ennél többet nem is kérne. „Már 31 napja várunk. Ki vezeti az euroatlanti közösséget? Még mindig Moszkva a megfélemlítés miatt?” – kérdezte.

Zelenszkij újfent azt állította, hogy Oroszország Európa felé fog terjeszkedni Ukrajna elestével.

Hirdetés
Mindazonáltal a NATO nem támogatja egy repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajna felett a konfliktus kiszélesedésétől tartva.

Az ukrán elnök egyébként a nap folyamán lengyel hivatali partnerével, Andrzej Dudával is beszélt, szintén nehézfegyverzetet kérve országa számára.

„Ha Ukrajna partnerei nem segítenek harckocsikkal és repülőgépekkel, és ez a lehetőségük megvan, akkor nagy a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg nemcsak rakétaveszélyt, hanem közvetlen, általános katonai fenyegetést is jelent majd szomszédaink – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, illetve a balti államok – területére” – mondta.

Zelenszkij sajnálkozását fejezte ki, hogy elhúzódik a lengyel harci repülőgépek lehetséges átadásával kapcsolatos döntés. „A késedelem ára ukránok ezreinek élete, akiket a békés ukrán városokra mért légi- és rakétacsapások során vesztünk el” – tette hozzá.

Hirdetés
Washington ugyanakkor eredetileg elzárkózott a felvetéstől attól tartva, hogy a lengyel MiG-29-es típusú vadászrepülőgépek átadása Ukrajnának akár katonai eszkalálódáshoz vezethetne a NATO és Oroszország között.

Zelenszkij mindemellett az Ukrajinska Pravda hírportálnak nyilatkozva azzal vádolta meg a moszkvai vezetést, hogy a civil lakosság ellen elkövetett támadásaival mindent elkövet Ukrajna örök „oroszmentesítésére”. „Oroszország mindent elkövet, hogy államterületünkön +oroszmentesítést+ hajtson végre országunk keleti felében, ott, ahol az orosz mindig is részét képezte a mindennapoknak az ukrán mellett, és ahol éppen romokká változtatják békés városainkat” – hangoztatta Zelenszkij, mondván: ez újabb megnyilvánulása Moszkva „öngyilkos politikájának”.

Hirdetés

Irina Venediktova ukrán főügyész szombaton Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a harccselekmények február 24-i kitörése óta tizenkét újságíró vesztette életét Ukrajnában, és tízen megsebesültek, többen közülük súlyosan. „Halálos vége lehet Putyin agressziójáról az igazat tudósítani - a háborúban már tizenkét újságíró halt meg” – írta. Szerinte eddig legalább 56 sajtómunkást ért támadás, köztük tizenöten külföldiek, a többi között brit, dán, cseh, amerikai, svájci és egyesült arab emírségekbeli állampolgárok.

Hirdetés
Hozzátette, hogy a halottak között egy orosz, egy ír és egy amerikai újságíró is van. A főügyész közlését nem lehetett független forrásból ellenőrizni.

Nem engedik, hogy Bulgáriát is belerángassák

Rumen Radev bolgár elnök szombaton kijelentette: nem fogja engedni, hogy Bulgáriát belerángassák az ukrajnai fegyveres konfliktusba. „Államfőként nem fogom engedni, hogy Bulgáriát bevonják ebbe a konfliktusba” – válaszolt Radev egy azt firtató újságírói kérdésre, hogy Magyarországhoz hasonlóan Bulgária is úgy döntött, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának.

Radev hangsúlyozta: azért választották meg őt, hogy megóvja a bolgárok biztonságát és a békét Bulgáriában.

Hirdetés

„A háború árát az átlagpolgárok fizetik meg, nem pedig a televíziós propagandisták” – emelte ki. „Engem a bolgár állampolgárok ügye foglalkoztat” – tette hozzá a tavaly novemberben újraválasztott államfő.

Hírügynökségek felidézték, hogy Kiril Petkov bolgár miniszterelnök Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter múlt heti látogatását követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: nem tárgyaltak Kijevnek szánt katonai segítségről.

Hirdetés
A szófiai vezetés mindemellett humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának.

2022. március 27. (vasárnap), 11:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 17:11
Hirdetés

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Megrendítő hír !Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról – így küzd a felépülésért a Nemzet Színésze ??A Nemzet Színésze ismét megmutatta, hogy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:51

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetsz

 Háziorvosi beutaló 2025/26 – Ezekre a vizsgálatokra csak ezzel mehetszA magyar egészségügyi rendszerben a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 06:51

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre–Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Búcsúzunk: Elhunyt dr. Szollár Zoltán, a dombóvári kórház egykori vezető főorvosa ?️Mély megrendüléssel érkezett a hír:...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 05:14

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

Hazaküldték a kórházból – másnap meghalt

? Egy emberélet, amely talán megmenthető lett volna. Egy döntés, amely végzetesnek bizonyult. És két egészségügyi...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 18:16

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Óráink vannak hátra: 11 vármegye kapott riasztást a közelgő jégviharok miatt – ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️❄️

Veszélyjelzés: zivatarok és kiadós eső várható több megyében a következő napokban! ?️?️A HungaroMet legfrissebb...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 16:14

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Szívszorító!Itt a vége bejelentette Harsányi Levente!A hír igaz! Megszólalt Harsányi Levente:

Harsányi Levente: „Véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de nem fogok ebbe belesüppedni”Egy felfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:31

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>

Meghalt Lendvai Rezső, a mentősök örök bajtársa Elhunyt Lendvai Rezső, a nyugalmazott mentőtiszt, aki közel négy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 13:55

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

?? Hihetetlen, mennyit változott! A sármos filmcsillag, akinek egyetlen mosolya is nők millióit ejtette rabul, ma már szinte teljesen más embernek tűnik ??. ? Te ráismersz? Nézd meg a képeket az első kommentben! ⬇️⬇️⬇️

Michael Douglas 1944-ben született az Egyesült Államokban, legendás színészcsaládban, hiszen édesapja Kirk Douglas is...

Hirdetés
Hirdetés