Zelenszkij meghökkentő bejelentést tett

Hirdetés
Zelenszkij meghökkentő bejelentést tett
Hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint elmozdulás jelei láthatók az orosz tárgyalási pozícióban a makacs ukrán katonai ellenállás nyomán.

„Most elkezdtek valamiről beszélni, s nem egyszerűen ultimátumokat támasztani”

/– mondta az ukrán elnök szombaton újságíróknak nyilatkozva\./

Hirdetés
A 44 éves politikus úgy fogalmazott: elégedett azzal, hogy több mint két év után Moszkva végre kész a párbeszédre.
Hirdetés
 Ugyanakkor kifogásolta Ukrajna nyugati partnereinek elégtelen bevonását a tárgyalásokba. A biztonsági garanciákra tekintettel Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna „egy ilyen véres háborút követően többé nem bízhat” Oroszországban.
Hirdetés

Zelenszkij beszámolt arról is, hogy szombaton beszélt Naftali Bennettel az ukrán-orosz béketárgyalások kilátásairól. Egyben az izraeli kormányfő közbenjárását kérte Melitopol polgármesterének kiszabadítása érdekében, akit állítólag orosz csapatok ejtettek foglyul. Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök is tárgyalt Naftali Bennettel, aki személyesen is felkereste az orosz elnököt Moszkvában.

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök már pénteken pozitív fejleményekről beszélt a gyakorlatilag napi szinten tartott béketárgyalásokról. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszéléseket újabban online formátumban tartják, amit az ukrán fél megerősített.    

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombat este közleményt adott ki, amely szerint az ukrán vezetés arról értesítette, hogy Oroszország végérvényesen át akarja venni a teljes irányítást Európa legnagyobb atomerőműve, a zaporizzsjai létesítmény felett, de Moszkva ezt később tagadta.
Hirdetés

A NAÜ szerint Petro Kotin, az Energoatom állami atomipari vállalat vezetője levélben ismertette, hogy mintegy négyszáz orosz katona tartózkodik állandó jelleggel a létesítmény területén. A nemzetközi ügynökség beszámolt arról is, hogy az Energoatom szerint tovább folynak az egykori csernobili atomerőmű áramellátásának helyreállítását célzó erőfeszítések, egyelőre dízelgenerátorokkal próbálják áthidalni a biztonsági rendszerek működését. Az áramszünet szerdán kezdődött, és veszélyeztette a nukleáris hulladékot tároló létesítmény hűtőrendszerét is.

(Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszél egy sajtótájékoztatón Kijevben 2022.

Hirdetés
március 3-án. fotó:Szergej Szupinszkij / AFP)

2022. március 13. (vasárnap), 23:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...