ZIVATAROK JÖNNEK, ELMOSSA AZ ESŐ A VASÁRNAPOT! 5 MEGYÉRE FIGYELMEZTETÉST ADTAK KI

Hirdetés
ZIVATAROK JÖNNEK, ELMOSSA AZ ESŐ A VASÁRNAPOT! 5 MEGYÉRE FIGYELMEZTETÉST ADTAK KI
Hirdetés

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul.

/Eleinte még többnyire erősen felhős lesz az ég, a legtöbb felhő az északi, északkeleti megyékben valószínű, arrafelé kisebb eső, zápor előfordulhat\./

Hirdetés
Éjszaka a változóan felhős ég mellett párássá válik a levegő, többfelé – leginkább nyugaton és északkeleten – ködfoltok képződnek, amelyből néhol ködszitálás lehet.

Vasárnap a köd mindenütt feloszlik, ugyanakkor nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső, zápor. Szombaton általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, vasárnap azonban a Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északi szél.

Hirdetés
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 12 és 20 fok között valószínű, az alacsonyabb értékek északnyugaton várhatók.

Baranya megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.Somogy megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.Tolna megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.Veszprém megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.Zala megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Eső24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

Forrás:met.hu

2017. október 21. (szombat), 22:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés