Zokogó 2 éves kislányt találtam a Balaton partján.A szüleitől EZT a "meglepetést" kaptam, amiért megtaláltam..
Hirdetés
Hirdetés
Épp nyaralunk, de tegnap történt egy olyan felháborító eset, amit muszáj megosztanom.Délután ültem az apartmanunk teraszán, és felfigyeltem egy két év körüli kislányra. /Állt a strandon egyedül, keservesen sírt, és kiabálta, hogy "Anya, anya"\./
Hirdetés
Senki rá sem bagózott, az emberek nagy ívben kikerülték. Figyeltem őt, gondoltam az anyukája biztos a közelben van. Amikor már tíz perc is eltelt és a kislány még mindig kétségbeesetten sírt, odamentem hozzá.
Hirdetés
Kérdeztem mi a baj, segíthetek-e. Azt mondta, eljött fürdeni és most nem talál vissza a házhoz, amiben laknak a nyaralás alatt.Égnek állt a hajam, hogy mégis hogy lehet egy két év körüli kisgyereket egyedül beengedni a Balatonba fürdeni.
Az volt a szerencse, hogy el tudta mondani, hogy néz ki az apartmanjuk, én pedig ismerem az üdülőövezetet, mivel kicsi korom óta ide járok nyaralni, így tudtam, melyik részen vannak a kislány által leírt házak.
Hirdetés
Megfogtam a kezét, és visszakísértem a faházakhoz, a parttól kb 800 méternyire.Anyuka és apuka teljes lelki nyugalommal kártyáztak a teraszon, anyuka félig, apuka teljesen részeg volt.Mondtam, hogy visszahoztam a lányukat, aki egyedül sírt a strandon. Erre anyuka még jól le is szúrt, hogy mégis mit képzelek, mit akarok én az ő gyerekétől, ügyes kislány, hazatalált volna, egyébként is ők most nyaralnak, jár nekik a pihenés, nem fognak félóránként a vízbe futkosni a gyerekkel . Apuka teljes agyi ködben, bárgyún bólogatva vigyorgott maga elé.
Hirdetés
Egyszerűen szóhoz se jutottam.
Bele se merek gondolni, mi minden történhetett volna a kislánnyal akár a vízben egyedül, akár kint a parton, ha mondjuk nem én találom meg, hanem valami beteg, perverz állat.Hirtelen nem is tudtam, mitévő legyek. A kislánynak mondtam, hogy ha legközelebb fürdeni szeretne és a szülei nem mennek vele a vízbe, keressen meg engem, tudja hol lakunk és én majd elkísérem.
Hirdetés
A szülőknek meghagytam a telefonszámomat, hogy szóljanak ha esetleg vigyázni kell a gyerekre, de őszintén szólva nem hiszem, hogy hívni fognak.Gondolkodtam rajta, hogy értesítem a TEGYESZt, de félek hogy csak a lakóhelyük szerint területileg illetékes hatóság tehetne valamit, ezzel pedig a gyerek nem lenne kisegítve a nyaralás alatt.Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhet, hogy szülők ennyire felelőtlenek legyenek.VIA
2022. június 06. (hétfő), 16:27
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar