Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
Ez az időszak a tökéletes béke és harmónia állapotát fogja megteremteni az emberi kapcsolatok terén. /Nyugodtan elengedheti magát, és bármikor eltölthet egy hosszú, romantikus estét a kedves társaságában\./
Ebben a periódusban bármilyen élethelyzetbe is kerül, próbálja megtalálni az adott szituáció pozitív oldalát is. Augusztusban a kapcsolatai nem fognak túl jól alakulni, viszont legalább a munkájára fókuszálhatja az energiáit, aminek köszönhetően elégedettség tölti majd el, miután minden nehézséggel sikeresen megküzdött. A mérleg jegy szülöttei számára ez az időszak kifejezetten kedvező a karrierépítés szempontjából.
Ne feledkezzen meg a régi barátairól.
Próbáljon meg higgadt maradni. Az elkövetkező napokra ez duplán érvényes. Legyen körültekintő, nehogy megfázzon.
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
Az augusztus egy kifejezetten gyümölcsöző időszak lehet a Skorpiónak, ha sikerül megfelelően beosztania az idejét.
Ha a karrier építésről van szó, akkor a passzivitás egyáltalán nem kifizetődő a skorpió csillagjegyűek számára. A korábbi erőfeszítéseinek köszönhetően, amelyekre szerencsére a felettesei is emlékeznek még, nem lesznek munkahelyi problémái ebben az időszakban, viszont augusztusban újra kell értékelnie az élete prioritásait, mert hosszú távon nem teljesíthet átlagosan a munkahelyén.
Ne alázkodjon meg mások előtt és ne hagyja, hogy kibabráljanak önnel. Álljon ki a saját véleménye mellett.
Ne ücsörögjön a TV előtt csatornákat váltva. Inkább nézze meg a kedvenc mozifilmjét.
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
Augusztus folyamán a Nyilas csillagjegy szülötteinek minden energiájukkal a munkahelyi feladataikra kell koncentrálniuk. A hónap során érzett fáradtság miatt egy kisebb hibát fog elkövetni.
Az augusztus egy érzelmekben gazdag periódus lesz a Nyilas számára. A csillagjegy szülöttei minden alkalmat megragadnak majd arra, hogy a másik nem társaságában tölthessék el a szabadidejüket.
Ha nem ért egyet néhány munkatársával, akkor adja a tudtukra, hogy más a véleménye, de fontos, hogy ezt a megfelelő hangnemben tegye.
Sokkal jobban mutatna az otthona, ha kicsit feldobná egy-két új berendezési tárggyal. Menjen el vásárolni.
2018. július 31. (kedd), 18:30
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.