Belső erő, spontán energia, önbizalom
Októberben a csillagok hatás főként az intellektusán lesz érzékelhető. /Éppen ezért a Kos jegy szülötteinek érdemes ezt az időszakot főként a tanulásra, és az új ismeretek elsajátítására fordítaniuk\./
A nehéz időszakokban fontos, hogy a legközelebbi ismerősei kellő támaszt nyújtsanak önnek. Ez októberben kiemelt jelentőségű lesz az ön számára. Az elmúlt időszak eseményei miatt a munkahelyén és a magánélete terén is komoly nyomásnak lesz kitéve és időhiánnyal fog küszködni. Szerencsére a Kos jegyűek ebben a periódusban olyan szimpatikus emberekkel lesznek körülvéve, akik megértést tanúsítanak a problémáik iránt.
Ésszerű ütemben haladjon. Ne muszáj az elsőnek lennie, de vigyázzon rá, hogy ne ön ne maradjon le mások mögött.
Töltsön egy kis időt a természetben, hiszen ez sokkal jobb elfoglaltság, mintha a TV előtt ülne vagy számítógépezéssel töltené el az értékes szabadidejét.
Erős és makacs, viszont praktikus és határozott
Ha valamilyen belső probléma gyötri, akkor jó, ha kellő távolságot tart másoktól ebben az időszakban, mivel ezzel gonddal önnek kell megbirkóznia. Miután túl lesz rajta, jóval erősebbé válik majd a személyisége. Az így szerzett többlet energia révén pedig már semmi nem állhat az útjában Októberben.
Egy önhöz közelálló személy, akiben teljes mértékben megbízik, a segítségére lehet Októberben a dilemmája megoldásában.
Nem igazán stresszeli most magát a karrierépítéssel, mivel eléggé passzív hangulata van.
Minden korban fontos a bőrápolás.
Kommunikatív és udvarias személy, emellett kreatív és jó humorérzékkel rendelkezik
Az októberi időszakot érdemes az élet párjára fordítania, így kompenzálhatja, hogy korábban nem szánt kellő időt a kapcsolatukra. A munkahelyi stabilitásnak köszönhetően az Ikrek ebben a periódusban elegendő szabadidővel fognak rendelkezni.
Októberben pozitív változások lesznek tapasztalhatók a karrierje alakulásában. Az elmúlt hónapok kemény erőfeszítéseinek köszönhetően végül sikerül elérnie a korábban kitűzött céljait. Ugyanakkor az ikrek jegy szülötteinek fontos kiemelt figyelmet fordítaniuk a környezetükben lévő emberekre is és arra is, hogy a lehetőségekhez képest minél előzékenyebbek legyenek.
Ne idegesítse fel magát amiatt, ha valaki kifogásolja a munkáját. Ez teljesen felesleges.
Nagyon sok energiája van, ezért próbálja valamilyen hasznos dologra fordítani, például sportoljon. Észre fogja venni, hogy sokkal jobb lesz a közérzete utána.
Próbáljon meg higgadt maradni. Az elkövetkező napokra ez duplán érvényes. Legyen körültekintő, nehogy megfázzon.
2018. október 01. (hétfő), 09:18
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.