Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly
A Bak ezt az időszakot a karrierje építésére fogja szentelni. /Új lehetőségek nyílnak meg ön előtt, ezért nem árt, ha kicsit rákacsol a munkahelyén\./
Ebben az időszakban ismét sok szabadideje lesz. A Bakot augusztusban semmi sem tarthatja vissza, hogy azt tegye amit akar, azaz ami boldoggá teszi. Akár úgy is dönthet, hogy elmegy nyaralni, hiszen ha belegondol nagyon is megérdemli. Ha mégis itthon maradna, akkor is mozduljon ki minél többet és ismerkedjen meg új emberekkel. A csillagok nagyon stabil helyzetet vesznek fel ebben a periódusban, aminek köszönhetően rendkívül szerencsés lesz az új kapcsolatok kialakítása terén.
Még ha egyedül is szereti a kedvenc sportját űzni, akkor is tegyen kivételt és vigye el magával az egyik barátját is.
Az egészség sokkal fontosabb a sportolásnál. Ezért ne erőltesse túl magát, ha egy-két napot kihagy az edzésben, attól még nem fog visszaesni a teljesítménye.
Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni
Augusztusban jelentősebb munkahelyi változásokra számíthat. A Vízöntő számára rendkívül fontos lesz ebben az időszakban a figyelmét a karrierjére összpontosítania.
Augusztusban ne hagyja, hogy bármi is levonja a figyelmét a munkájáról, mert megkettőzött erőfeszítésekre lesz szüksége. Ha nem szentel elég időt a munkájára, akkor könnyen megtörténhet, hogy egy olyan fontos momentum elkerüli a figyelmét, ami aztán később bonyodalmakat okozhat.
A padlóra fog kerülni egy váratlan helyzet miatt, de ebből is jól fog kijönni, mivel sokkal erősebb lesz tőle, mint azt korábban gondolta volna.
Tele van izgalmas, érdekes öltekkel. Ne féljen megvalósítani őket!
Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel
Az augusztus beköszönte komoly volumenű változásokat hoz majd az Halak csillagjegyben születettek életében.
Ha támogatásra lenne szüksége ebben az időszakban, akkor ne féljen segítséget kérni a környezetében élőktől.
Úgy tűnik, hogy valamilyen jutalmat fog hamarosan kapni és jó esély van rá, hogy most a főnökét is remek hangulatban találja.
Relaxáljon és végezzen jógagyakorlatokat. Ha még kezdő ezen a téren, akkor vigyen el valakit magával. Észre fogja venni, hogy a közös élmények megerősítik majd kettejük kapcsolatát.
2019. július 24. (szerda), 20:28
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.