Napi horoszkóp 2019. június 23.
Kos-(III. 21.–IV. 20.)
A nap első fele különösen küzdelmes időszaknak ígérkezik az ön számára. Úgy érezheti, hogy a világ összeesküdött ellene. /A harc, a megmérettetés, habár elkerülhetetlen, de korántsem reménytelen\./
Bika-(IV. 21.–V. 20.)
A munkahelyi hajsza talán az ön érzékeny idegrendszerét viseli meg a legjobban. Ennek pedig egy krónikussá váló betegség lehet az ára.
Ikrek-(V. 21.–VI. 21.)
Ön ma bárkit képes elbájolni, akivel csak találkozik. Az eszményi hősszerelmest, és reklámszakembert is egyaránt önről mintázták. Nehéz, és reménytelennek tűnő ügyeket is sikerre vihet, és jéghideg szíveket is meghódíthat, hála a szerencsecsillagának. A bőbeszédűségnek azonban szabjon gátat: ha nem vigyáz, olyasmit is kikotyoghat, amiről inkább hallgatnia kellene.
Rák-(VI. 22.–VII. 22.)
A csillaga jó pozícióban áll, ezért rengeteg új lehetőség adódhat ma, melyben kibontakozhatna, s erősíthetné a személyiségét. Igaz, némi kompromisszumkészséget igényelnek öntől új feladatai: nem biztos, hogy mindig azzal foglalkozhat, amit igazán fontosnak, jónak tart. Ön igazi idealista, de néha muszáj félretennie az elveit. Különben még felkopik az álla. Ezt ugye ön sem akarná?
Oroszlán-(VII. 23.–VIII. 22.)
Ideje, hogy az Önben lassan tudatosuló változtatási szándékokat az kollégáival is közölje. Ha bejelentés nélkül egyszerre csak mindent másképp tesz, mint eddig szokott, megijeszti főnökeit, beosztottait.
Szűz-(VIII. 23.–IX. 22.)
Azt mondják, hamar munka sosem jó: ön viszont most rácáfolhat erre a mondásra. Szépen, jól és pontosan is tud alkotni, dolgozni, a nap első felében szinte megszállja valami ihlet. A kapcsolatai is ideálisan alakulnak: nem feledkezik meg a kedveséről, és szinte valami euforikus, ünnepi hangulatában érintkezik vele. Számíthat rá, hogy a mai napi figyelmességét sohasem fogja elfeledni önnek!
Mérleg-(IX. 23.–X. 22.)
Ön igazi nagy taktikus, és a diplomáciai érzéknek sincs híján, de néha mégis elveti a sulykot.
Skorpió-(X. 23.–XI. 21.)
Tegye félre az irigységet: a szerencsében, ami partnerére árad, végre ön is részesülhet. Ha látja az ön őszinte örömét, akkor biztosan gondolni fog arra, hogy az ön munkáját, karrierjét is segítse. Biztos persze csak maga felől lehet, de a harag, vagy féltékenység olyan érzések, melyek garantáltan elriasztanák azokat, akikre pedig leginkább számíthatna.
Nyilas-(XI. 22.–XII. 21.)
Munkahelyi ügyekben kedvező változások elindítója lehet, esetleg külföldi érdekeltségű céggel kapcsolatban. Ne feledje el azonban a főnökével is közölni az ötleteit, mielőtt megvalósításukba kezdene. Sőt, taktikusságból még akkor is kérje a segítségét, ha valójában nincs is rá szüksége. Az utazás a karrierterveit meggátolhatja, tehát döntésre kényszerül: a munkát vagy a pihenést választja-e
Bak-(XII. 22.–I. 19.)
Sohasem talált még annyi támogatóra a munkahelyén, avagy az üzleti életben, mint épp most, amikor már a távozását fontolgatná.
Vízöntő-(I. 20.–II. 18.)
A családi életben csak akkor ér el változásokat, ha valóban hisz benne. Amíg akár csak titkos kétségei is vannak önnön értékeit és lehetőségeit illetően, addig mások sem fognak hinni önben. A Vénusz szerencsecsillaga segítheti abban, hogy jobb képet fessen magáról a társa előtt. A magabiztosság, a lehengerlő stílus már fél siker! Ehhez persze nem ártana beszereznie néhány ruhát!
Halak-(II. 19.–III. 20.)
A mai napon valami olyasmit tehet, amivel egyszeriben lépéselőnybe kerülhet riválisaival szemben, és ez nemcsak üzleti téren igaz. Karrierjében is jelentős előrelépést érhet el, csak ne legyen rest élni a lehetőségekkel. Barátok és pénzemberek támogatására egyaránt számíthat. A jegyén átvonuló Hold és a Neptunusz találkozása a mai napját örömteli eseményekkel telíti meg.