Kos-(III. 21.–IV. 20.)
A jegyében járó Nap ma a Holddal kerül kedvezőtlen konstellációba: mintha ballábbal kelt volna fel. /Az érzéseit és az értelmét is szinte lehetetlen összehangolni, hát még az ön akaratát a főnöke elvárásaival\./
Bika-(IV. 21.–V. 20.)
Az Uránusz ereje duplán hat önre, s minthogy uralkodó bolygója meg épen a barátság házában jár, nem is csoda, hogy a szabad élet, a barátkozás, az önmegvalósítás, és általában minden, ami a derűvel és függetlenséggel kapcsolatos ma nagyon vonzza önt.
Ikrek-(V. 21.–VI. 21.)
Ábrándos kedvében van, de ez nem akadályozza meg önt abban, hogy az ábrándjait valós tettekké formálja. Igaz, minden, amit tervez, az még a közelebbi, vagy kissé távolabbi jövőre vonatkozik, de amit most sikerül elég pontosan megálmodnia, az úgy is fog valóra válni. A legjobb esetben akár az esküvőjét is tervezgetheti, de másféle szövetségekkel is számolhat. A gondolatait ma nagyon szépen tudja szavakba önteni.
Rák-(VI. 22.–VII. 22.)
A társával ma könnyebb is, meg nehezebb is dűlőre jutnia. Az egymásra találás lelkiekben inkább megélhető, de a szavaik még botladozhatnak.
Oroszlán-(VII. 23.–VIII. 22.)
Nehéz ma az ésszerű és okos érveit elfogadtatnia a munkatársaival. Ne adja fel azonban, csupán halassza el a terveit! Amit a nem tehet meg, azzal holnap újra próbálkozhat, de amit ma is megtehet, azt tényleg ne halassza holnapra! A mondás igazságát már a délután lemérheti és beláthatja.
Szűz-(VIII. 23.–IX. 22.)
Könnyebb most dűlőre jutnia a kedvesével olyan kérdésekben is, melyekben eddig sehogyan sem sikerült egy véleményre kerülniük. Most mindezekről az ellentétekről kiderülhet, hogy csupán félreértették egymást, avagy mindketten belátják, hogy teljesen feleslegesen kötözködtek lényegtelen dolgokon. Ha nagy vonalaktban megvan az egyetértés, kit érdekelnek az apróságok?
Mérleg-(IX. 23.–X. 22.)
Ma munkás napra számíthat, de szerencsére lesznek ebben segítői. Szüksége is lehet a munkatársi segítségre, mert a Mars fényszöge azt sugallja, hogy talán erejét meghaladó erőfeszítésekre késztethetik önt a csillagok.
Skorpió-(X. 23.–XI. 21.)
A munkájában ma nagyon is hangulatember lehet, ezért talán akkor jár a legjobban ön is, no meg a kollégái is, ha egyedül munkálkodik. A délutánra már stabilizálódik a kedve, ekkor már hatékonyabban folytathat tárgyalásokat is. Ha valamiben bizonytalan, kérje ki egy szakember tanácsát! Ez olyan apróságnak tűnő dolgokban is fontos lehet, mint a helyesírás, vagy egy szín kiválasztása.
Nyilas-(XI. 22.–XII. 21.)
A pénzügyeket érzelmi kérdésként kezeli ma, ezért könnyen keveredhet vitába a kedvesével vagy a főnökével. Pedig, ha kissé higgadtabban tárgyalna, nagyobb eredményekre is számíthatna. Az biztos, hogy komolyan meg kell fontolni, hogy mibe fektetnek, de ha a társa a fő kenyérkereső, akkor csak nagyon óvatosan követelőzhet. És szép szavakkal mindig többet elérhet, ezt ne feledje!
Bak-(XII. 22.–I. 19.)
A jegyébe lépő Hold ma vegyes érzelmeket ébreszthet önben, noha azokat – szokásához híven – csak igen nehezen mutatja ki. A rossz érzéseket is azonban néha meg kell élni, és nem árt kimutatni sem, ha valami rosszul esik önnek.
Vízöntő-(I. 20.–II. 18.)
A pénzügyek a szokottnál nagyobb figyelmet kapnak ma öntől. Nagyobb összegre is lehet kilátása, és jól teszi, ha a bevételeinek legalább az egy részét lakásfelújításra, költözésre, vagy a családját érintő ügyekre fordítja. Ha nem is azonnal, a mai napon várható a bevétel, de amiért ma tesz, az hamarosan termőre fordulhat. A tetteivel ma virágos kertet is varázsolhat, akár szó szerint, akár a lelkében.
Halak-(II. 19.–III. 20.)
A jegyébe lépő Vénusz követi a Neptunuszt és a Merkúrt. A szépség és a szeretet, szerelem, gazdagság ma önnel tart. Minél fiatalabb ön, annál inkább csak az előbbiek érdeklik, minél idősebb, annál inkább az anyagiak felé fordulhat a tekintete. De mindkét esetben igaz, hogy vigyázzon a döntéseivel! Nem mind arany, ami fénylik! Keresse az igazi értékeket! Akkor nem fog csalódni.