Egy találó kártya számodra, hiszen mindig az kell, hogy legyen, amit te akarsz, és ha kigondolsz valamit, azt azonnal akarod. Ez a kártya arra figyelmeztet, hogy ne válj túlzottan dominánssá, hogy nem a te utad az egyetlen út.
A kártya a hagyománytiszteletet jelképezi. Te is ragaszkodsz mindahhoz, ami előre meg van írva. Ismerkedés, kapcsolat, házasság, otthon, gyermekek.
A szerelmesek megpróbálnak úgy kommunikálni, hogy közben a szív dolgait egyeztetik az észérvekkel. Néha nagyon nehéz a választás. Ne légy ingatag, határozd meg a szükségleteidet és állj ki mellettük. Ugyanakkor hallgasd meg a párodét is. Légy őszinte azzal kapcsolatban, amit szeretnél, soha ne hanyagold el az érzéseidet.
A kártya az akarat és a győzelem szimbóluma. Ha megvan a célod, rajta tartod a szemed és ragaszkodsz hozzá. Az egyik dolog, ami a Rákokat visszatartja az, hogy túlságosan is ragaszkodnak, főleg párkapcsolatokban. A biztonságukat akarják így fenntartani, de vigyázniuk kell, hogy ne fojtsanak meg senkit ezzel.
A kártya neve magáért beszél, de valójában túlmutat a fizikai erőn. A másik félnek mindig felkészültnek kell lennie, ha netalántán felbőszítene. Ilyenkor fontos, hogy képes légy visszafogni magad. Az a tüzes energia, ami benned lakozik hasznos is tud lenni, de esetenként eléggé ijesztő.
A remete szeret lámpást dobni olyan helyekre, amelyek felfedezetlenek. Mindig keresi azt, ami rejtve van a szem elől, amit nem ismer. Addig nem nyugszik, amíg mindent meg nem tud egy dologról. Ha valaki nehéz helyzetben van, biztosítani akarod róla, hogy törődsz vele és segíteni akarsz. De légy óvatos, nem mindenkinél működik az a dolog, amiről úgy gondolod, hogy nálad működőképes.
Tisztességet és megfelelő indokokat követel.
A te jegyedet a szélsőségek, a hatalomvágy, a tabuk feszegetése és újfajta mélységekbe való elmerülés jellemzi, tehát ez kártya nem valószínű, hogy meg fog rémíteni téged.
A visszafogottság és a mértékletesség nagy kihívás számodra. Optimista vagy, nagyot álmodsz, nagyot gondolsz, hajlamos vagy túlzásba esni a dolgokkal. A szenvedélyességedet és tüzes habitusodat időnként érdemes visszafognod, főleg, ha a dolgok nem csak rólad szólnak. Jó volna esetenként uralkodnod magadon.
Ez a kártya nem negatív jelentésű, sokkal inkább az ambíció, az irányítás és a szórakozás kártyája. A hagyományos kártyán az ördög leláncolva tartja áldozatait.
A remény, a látomások és inspirációk kártyája. Ha valaki képzelgő, hát te vagy az. Még az ötletekről is számtalan ötleted van. Ugyanakkor a romantikával és az érzelgőséggel el lehet üldözni, ami egy kapcsolatban nem túl üdvös dolog. Mint egy igazi csillag, szereted magad függetleníteni minden mástól. Ez a kártya azt javasolja, hogy fogalmazd meg, mi az, amit elvársz egy kapcsolattól ugyanakkor igyekezz meglátni azt is, amit a másik várhat el, így képes leszel jó irányban maradni.
A Hold a legmélyebb érzelmekhez és félelmekhez kapcsolódik. Az illúziókkal és intuíciókkal kapcsolatos, így rezonál veled. Ami a romantikát illeti, az az, amiért élsz. Kevés dolog van, ami nagyobb örömet képes okozni neked. Ugyanakkor a Hold a megtévesztés és az önmegcsalás jelképe is. A kártya javaslata az, hogy bizonyosodj meg róla, hogy az érzelmeidhez őszinte vagy, ne pedig észérvekkel próbáld meggyőzni magad valamiről.
2019. június 01. (szombat), 09:47
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.