Belső erő, spontán energia, önbizalom
/A február meglehetősen hektikus időszak lesz a Kos jegyben születettek számára, ezért az önhöz közel állókat, és természetesen saját magát sem szabad elhanyagolnia\./
A munkahelyén rendkívül közkedvelt lesz ebben az időszakban. A környezetében lévők felajánlják majd önnek a segítségüket. Éljen ezzel a lehetőséggel, fogadja el, értékelje az önnek nyújtott segítséget, és ne feledkezzen meg a viszonzásukról sem, hiszen senki sem szereti az önző embereket. A február a Kos számára az élete prioritásainak felülvizsgálata, átértékelése jegyében telik el, de ugyanakkor lehetőséget is teremt számára a személyiségfejlődésére is.
Ez is érdekelhet:Óraátállítás 2021. tavasz: ekkor lesz idén, ne feledkezz meg róla! VIGYÁZZ, MERT VÁLTOZÁS JÖTT!!!!
Erős és makacs, viszont praktikus és határozott
Februárban nem lesz híján kellő motivációnak, így a korábbi problémák megoldását követően megújult erővel lesz képes ismét belevetni magát a munkába. Persze azért nem árt, ha kellő időt szentel a családjára és a barátaira is, mivel ha elhanyagolja őket, akkor az félreértésekhez vezethet. Emellett az egészsége megőrzésére is szánjon kellő időt.
A kapcsolatai terén ebben az időszakban ugyanazzal a hozzáállással érhet el sikereket, ami a munkája esetében is bevált. Ha szükséges, tartsa inkább a távolságot, mert megeshet, hogy az érzelmei befolyásolják majd a racionális gondolkodását. Ami a februárt illeti, a magánélete terén nem lesz túl gyümölcsöző ez a hónap. Úgy tűnik, hogy a Bika tavalyi évére jellemző nyugodt periódusa itt véget ér.
Kommunikatív és udvarias személy, emellett kreatív és jó humorérzékkel rendelkezik
Februárban rendkívül erős vágyat fog aziránt érezni, hogy kiálljon a saját meggyőződése mellet, viszont minden Ikrek csillagjegyűnek észben kell tartania, hogy ebben az időszakban jobb a a háttérbe húzódni.
Februárban érdemes lesz jó előre megtervezni a dolgokat. Az ikrek jegy szülöttei számára minden fontos dolog adott lesz a munkájukhoz, így biztonságosan haladhatnak tovább céljaik elérése irányába. Ez az időszak kiváló lehetőséget kínál arra, hogy kicsit kényeztethesse magát olyasmivel amire már régóta vágyott, de elmehet akár egy kellemes téli vakációra is. Az év következő szakaszában sokkal elfoglaltabb lesz, ezért akkor már nem lesz lehetősége szabadidős tevékenységekre.
Érzelmes és készséges, de szeszélyes és zárkózott is
A Február egészét a Vénusz planéta erős hatása fogja végig kísérni. Ennek köszönhetően ebben a periódusban a Rák csillagjegyük könnyen kijönnek majd másokkal. Az egyedülállóknak kiváló lesz ez a hónap arra is, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a másik nem tagjaival.
Ebben az időszakban lehetősége lesz megoldani néhány korábbi komolyabb konfliktust, és végre megadatik önnek a lehetőség, hogy kihasználja képességeit, és az elmúlt évek során megszerzett tapasztalatát. Képes lesz mindkét fél számára megfelelő megoldást találni, és olyan kompromisszumot hozni össze, ami mindenki számára elfogadható. Ugyanakkor a február nem a legjobb időszak az egyedül élő rák csillagjegyűek számára az új kapcsolatok kialakítására.
Bátor, magabiztos, öntudatos és nyitott Oroszlán
Februárban az Oroszlánnak muszáj lesz időnként hajlania a kompromisszumok megkötésére, máskülönben gyakran fog szembesülni megoldhatatlan élethelyzetekkel. A munkahelyén jól fog teljesíteni, viszont a magánélete terén némi visszaesést tapasztalhat meg. Ebben az időszakban főként a családtagjai körében érzi majd igazán jól magát, mivel a szerettei körében megfeledkezhet az élet különféle problémáiról.
Az oroszlán csillagjegyűek egyfajta patthelyzetbe kerülhetnek februárban, ami főként a kapcsolataik terén lesz érzékelhető. Úgy fogja érezni, hogy nem eléggé meghitt a kapcsolat ön és a párja között, és a kettejük között kötelék, valamint az érzelmek sem olyan elsöprő intenzitásúak, mint korábban. A kifogások keresése nem segít, és ezt a problémát olyan gyorsan kell megoldani, amennyire csak lehetséges. Fontos, hogy mindent megbeszéljenek egymással.
Ha az emberi kapcsolatokról van szó, akkor a Szűz jegyűek hajlamosok inkább a szívükre hallgatni az eszük helyett. Ilyen helyzetekben ön is rendkívül sebezhetővé válik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy kit fogad a bizalmába, ami új ismerősök esetében fokozott jelentőséggel bír. Persze, amennyiben tartós párkapcsolatban él, akkor a nyitottsága jelentős mértékben megerősítheti az ön és a partner közötti köteléket, és elmélyítheti a kapcsolatukat.
A munka nem fog túl jól menni a szűz jegyűeknek februárban, mert a csillagok nem a számukra megfelelő, stabil pozícióban fognak állni.
Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
Ha februárban valakinek a segítségére lesz szüksége, akkor a Mérlegnek nem szabad ezt megtagadnia tőle. Ez a bizonyos illető lehet, hogy az egyik kollégája, vagy valamelyik családtagja lesz. Ha segít rajta, akkor teljes mértékben elnyeri a bizalmát, és ez később jól jön majd az önnek a jövőre nézve. Fontos, hogy ebben az időszakban mindig öltözködjön melegen, így megőrizheti az egészségét.
A február beköszöntével munkahelyi problémák jelentkezhetnek. Előfordulhatnak elbocsájtások a cégénél, sürgős határidejű munkák, sőt akár még lakóhelyének megváltoztatására is kényszerülhet.
Ez is érdekelhet:A Mammut nem forgalmazza tovább Norbi termékeit, szolidaritásból egyre több cég áll mögé
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
A februárra vonatkozó horoszkóp szerint a Skorpiónak ebben a peridusban csapatjátékosként kell viselkednie a munkahelyén, és az élet egyéb területein is. Jó ha észben tartja, hogy a siker íze nem olyan édes, ha azt másvalaki rovására érte el. Az esztendő ezen időszakában tele lesz energiával, amit a szabadidejében sportolásra, és a fizikuma fejlesztésére is fordíthat.
A gondatlansága miatt olyan kisebb munkahelyi problémákkal szembesülhet februárban, amelyek a karrierje alakulására is hatással lehetnek. Legyen nagyon óvatos azokkal, akik segítséget kínálnak önnek, mivel könnyen meglehet, hogy tisztességtelen szándék vezérli őket. Ugyanakkor a családjuk körében a skorpió jegyben születettek megértésre, támogatásra és nyugalomra lelhetnek ebben az időszakban.
Ez is érdekelhet:Edit asszony már tíz éve él boldogan Zámbó Jimmy hasonmásával-ITT a Fotó! Elképesztő a hasonlóság!
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
Februárban a munkahelyi helyzetben jelentős változás áll be, ami miatt a Nyilasnak minden képességét bevetve a benti feladatai elvégzésére kell koncentrálnia. Amennyiben nem így tesz, akkor bizony könnyen bajba kerülhet. Szerencsére, a munkája tökéletes elvégzéséhez nélkülözhetetlen motiváció a hónap egésze során a rendelkezésére áll majd. Amennyiben úgy veszi észre, hogy valamelyik kollégája segítségre szorul, akkor ezt ne tagadja meg tőle. A túlzott munkahelyi stressztől sportolás révén szabadulhat meg a legkönnyebben.
Ebben a periódusban barátságos, pozitív hozzáállással könnyen együtt tud működni a kollégáival és elnyeri a főnöke tetszését is. Mindenki jól érzi majd magát a társaságában és még az is előfordulhat, hogy néhányan a féltve őrzött titkukat is megosztják önnel. Fontos, hogy ezzel semmiféleképpen ne éljen vissza februárban. Az üzleti találkozók alkalmával, érdemes akkor is tartani a kellő távolságot, ha a tárgyaló partnerei szimpatikusak önnek.