Március Horoszkóp 2021
Az évszakok közti átmeneti időszak, ami pozitív változásokat hoz. Köszönhetően a márciusnak, végre búcsút inthetünk a hideg napoknak. /Sokak számára megterhelő, de másoknak éppen ellenkezőleg előjel a szebb holnapra\./
2021 márciusa a horoszkóp szerint nem lesz kedvező idő a személyes érzésekre. Jobban teszi, ha szabadidejét olyan emberek társaságában tölti, akiket szeret. Március nem a megfelelő idő az elmélkedésre.
Mérleg március Horoszkóp 2021
Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
A csillagok állás kifejezetten kedvező lesz ebben az időszakban az egyedül élő Mérleg jegyűek számára. Éppen ezért járjon nyitott szemmel a világgal, és ne hagyja ki az olyan kínálkozó alkalmakat, amelyek révén akár még a lelki társával is összehozhatja a sors keze.
Amikor sikerül felvennie a munkája sikeres végzéséhez szükséges tempót, a párkapcsolatában egy sokkal nyugodtabb periódus veszi kezdetét. Újra egymásra találnak majd a partnerével, és ennek köszönhetően ismét tökéletes lesz az összhang önök között.
Skorpió március Horoszkóp 2021
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
A Vénusz planéta erőteljes hatásának köszönhetően az év ezen időszakában a Skorpió kifejezetten jól fog teljesíteni az emberi kapcsolatok terén. Intenzív pozitív energiát fog kisugározni magából, amivel nagyon könnyen magára vonja majd a környezetében lévők figyelmét.
A skorpió csillagjegyűek eléggé elhanyagolták magukat az elmúlt időszakban, ami különösen igaz a fizikai kondíciójukra. Márciusban fontos, hogy szakítson időt a sportra is, ezért a legjobb, ha rendszeresen ellátogat a barátai társaságában egy fitnesz centerbe. Ha így tesz, akkor könnyedén levezetheti a munkahelyi stresszt, megerősödik az immunrendszere és elkerülik a betegségek.
Nyilas március Horoszkóp 2021
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
A március egy kimondottan kedvező időszak lesz az emberi kapcsolatok alakulása szempontjából. A horoszkóp szerint a tartós párkapcsolatok újult erőre kapnak, családtagok közötti és a baráti kapcsolatok pedig jelentős mértékben megerősödnek. Ugyanakkor ez a periódus a szingliként élő Nyilas csillagjegyűek számára nem lesz túl kedvező az új kapcsolatok kialakítása terén, így nem valószínű, hogy potenciális partnerekkel hozza össze őket a sors. Ha egyedül él, akkor társkeresés helyett érdemesebb lesz az energiáit más tevékenységekbe fektetnie.
Az optimizmusa és a jó hangulata miatt egyesek a munkahelyén esetleg azt feltételezhetik, hogy bármit megtehetnek büntetlenül.
Bak március Horoszkóp 2021
Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly
Ha egy hivatalos személlyel egyeztet valamilyen ügyből kifolyólag, akkor tisztában kell lennie vele, hogy ilyen esetekben ön alárendelt helyzetben van. Ez még olyankor is így van, ha éppenséggel önnek van igaza. A horoszkóp ajánlása szerint ilyen élethelyzetben a Baknak önmérsékletet kell tanúsítania, máskülönben könnyen bajba kerülhet márciusban.
Fontos, hogy ebben az időszakban kellő figyelmet fordítson az egészségének megőrzésére is. Könnyen meglehet, hogy a Bak csillagjegyűként nem lesz túl sok szabadideje márciusban, de tartsa észben, hogy a betegségek megelőzése rendkívül fontos az ön esetében. A munkahelyén egy viszonylag nyugodt periódus vár önre, de ettől függetlenül ne legyen azért túlságosan passzív, mert az szemet szúrhat a főnökeinek.
Vízöntő március Horoszkóp 2021
Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni
Márciusban végre jobban alakulnak majd a dolgok a magánélet terén. A Vízöntő ebben a periódusban tele lesz pozitív energiával, ami a kommunikációs készségei terén is megmutatkozik majd. Könnyen fog menni önnek az ismerkedés, így gyorsan talál magának valakit a másik nem képviselői közül. A potenciális partnerek száma megsokszorozódik, így a szingliként élő Vízöntők garantáltan nem fognak unatkozni.
Szánjon több időt a családjára és a barátaira. Márciusban a csillagok állása kedvezőtlen az egészségi állapota szempontjából, ezért ebben az időszakban a túl sok munka kifejezetten
2021. február 25. (csütörtök), 08:26
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.