/Ne ragaszkodjon túlságosan olyan célokhoz, amelyek vonzók ugyan, de lehetetlen elérni őket \- legalábbis egyenlőre \-, hiszen így értékes energiákat pazarol el, amiket másra is fordíthatna\./
Ma is kifejezetten jó lesz a hangulata, ezért nem esik majd nehezére kimozdulni kicsit a barátai társaságában és élvezni a kellemes esti kikapcsolódást.
Fejezzen be minden önre bízott munkát, így elkerülheti, hogy konfliktusba kerüljön főnökével és nem okoz még több problémát saját magának.
Ma semmi sem megy önnek úgy, ahogyan kellene. Ez egyszerűen nem az ön napja.
Ne ragaszkodjon túlságosan olyan célokhoz, amelyek vonzók ugyan, de lehetetlen elérni őket - legalábbis egyenlőre -, hiszen így értékes energiákat pazarol el, amiket másra is fordíthatna.
Ma is kifejezetten jó lesz a hangulata, ezért nem esik majd nehezére kimozdulni kicsit a barátai társaságában és élvezni a kellemes esti kikapcsolódást.
Fejezzen be minden önre bízott munkát, így elkerülheti, hogy konfliktusba kerüljön főnökével és nem okoz még több problémát saját magának.
Ma semmi sem megy önnek úgy, ahogyan kellene. Ez egyszerűen nem az ön napja.
Túl magasra tette a lécet, ezért a környezetében lévők csak nagy nehézségek árán tudják tartani a lépést önnel. Tény, hogy ez hasznára válhat a munkahelyén, és kitűnhet a teljesítményével a kollégái közül, és persze az sem mellékes, hogy a főnöke is felfigyelhet önre. A dolog hátulütője, hogy ellenségekre is szert tehet mindeközben.
Minden jól fog alakulni otthon.
Szánjon kellő időt a vásárlásra és ne aggódjon az árak miatt. Főzzön egy ízletes vacsorát magának, hiszen igazán megérdemli.
Ne féljen elmenni az orvoshoz és egy teljes körű vizsgálatot elvégeztetni, semmit sem szabad halogatni. A megelőzés mindig nagyon fontos!
Mivel most erős pozitív energiát sugároz, ezért ez a nap ideális a randizásra.
Próbálja kis a squash-t, vagy más hasonló jellegű sportot. Észre fogja venne, hogy teljesen feltölti az energiáit.
Ne siessen. A teste mindig jelez, ha szüksége van valamire, figyeljen oda erre.
A rohanó élet következtében és digitális világ információáradata miatt az ember könnyen megfeledkezik, a romantikáról.
Biztos a dolgában és abban amit csinál, ezért igen könnyen meg tudja győzni az érveivel a környezetében lévőket, de emellett inspiráló hatással is van rájuk.
Szánjon némi időt a háztartására. Egy kényelmes, tiszta otthonban sokkal jobban tudja érezni magát.
A külvilág felé ön azt közvetíti, hogy minden a legnagyobb rendben van, de ez nem igaz. Ne csapja be magát, inkább tegyen ellene.
Az életkor egy szán csupán, így ön pontosan annyi idős, amilyennek érzi magát. Nincs abban semmi rossz, ha olyan játékokkal tölti el az idejét, amelyekkel előszeretettel játszott a gyerekkorában, vagy, ha megnéz egy szórakoztató mesefilmet kikapcsolódásképpen. Nyugodtan nosztalgiázhat is egy kicsit visszaemlékezve a régi szép időkre.
A csillagok nagyon erős pozitív hatás gyakorolnak önre ebben a periódusban, aminek köszönhetően kifejezetten nyugodt a hangulata. Ennek köszönhetően könnyen boldogul a kisebb problémákkal és újra élvezheti a harmónia beköszöntét a párkapcsolatában.
Érdemes lenne befejezni a félbehagyott dolgokat, mert később még problémát okozhatnak önnek.
Vegye komolyabban az egészségügyi problémáit, ugyanis később rosszabbodhat az állapota, ha nem foglalkozik vele.
2019. szeptember 20. (péntek), 19:54
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.