/Ellenére annak, hogy rendkívüli módon élvezi hogy a figyelem középpontjában lehet, és aktív társadalmi életet élhet, ebben az időszakban is szakítson kell időt a partnerére is\./
Lepje meg valamivel a párját, amit kimondottan szeret. Ez lehet egy kisebb ajándék, vagy egy kellemes, romantikus vacsora is. A lényeg, hogy mindketten élvezzék a kettesben eltöltött időt.
Ha rossz döntést hoz, akkor minden kártyavárként omolhat össze a munkahelyén.
Töltsön egy kis időt a természetben, hiszen ez sokkal jobb elfoglaltság, mintha a TV előtt ülne vagy számítógépezéssel töltené el az értékes szabadidejét.
Ha szeretne változtatni valamin, akkor ne féljen kimondani a véleményét. Ne másoktól várja, hogy megoldják ön helyett a problémáit, mert azzal csak zavarba hozza őket. Ha nem mondja meg pontosan, hogy mit akar, akkor mások pont ugyanúgy bánnak majd önnel, mint korábban.
A családtagjai lehet, hogy nem értenek egyet az életstílusával, és igyekeznek majd önt lebeszélni róla. Emiatt ne legyen dühös, hiszen csak jót akarnak önnek.
Kiválóan teljesít a munkahelyén, ezért páran irigyek önre.
Ne féljen elmenni az orvoshoz és egy teljes körű vizsgálatot elvégeztetni, semmit sem szabad halogatni. A megelőzés mindig nagyon fontos!
Elkerülik a problémák. Ha a párkapcsolata korábban zátonyra futott volna, akkor se búslakodjon, mert egy sokkal jobb vár önre. Élvezze a gasztronómiai élményeket, amelyeket időről-időre alkalma lesz megtapasztalni.
Fontolja meg alaposan, hogy érdemes-e energiát fektetnie egy relatíve bizonytalan kimenetelű dologba, még akkor is, ha az adott feladattal járó bónusz rendkívül csábító.
Ahelyett, hogy a saját érzésein rágódik és az előző este történéseit elemezgeti inkább menjen el sportolni valamit és ha már ott van a teremben, akkor adja bele minden energiáját.
Minden korban fontos a bőrápolás. Elég alvással és megfelelő hidratációval ön mindig remekül fog kinézni.
Mutassa meg mindenkinek, hogy mire képes és nyújtsa a maximumot. Észre fogja majd venni, hogy a környezetében lévőknek feltűnnek majd az erőfeszítései és, hogy megkettőzött erőbedobással dolgozik. Megeshet, hogy olyanok figyelmét is magára vonja majd, akik negatívan állnak önhöz, de ne foglalkozzon velük.
Nagyon magabiztos lesz a személyes kapcsolatok terén. Pontosan tudja, hogyan bűvölje el az ellenkező nem képviselőit, ezért ne féljen használni a tudását. Legyen játékos és élvezze ki az ön előtt álló feledhetetlen estét.
Töltsön egy kis időt a természetben, hiszen ez sokkal jobb elfoglaltság, mintha a TV előtt ülne vagy számítógépezéssel töltené el az értékes szabadidejét.
Foglalkozzon magával többet, de azért másokra is gondoljon.
Ne válassza a bonyolult megoldásokat, ha egy probléma megoldása magától értetődő, és könnyen kivitelezhető.
Vegye a saját kezébe a karrierjét. A szerencse nem fog magától az ölébe hullani, de sokat tehet azért, hogy kedvező fordulat következzen be az életében.
Itt a ideje, hogy felhagyjon végre a rossz szokásaival. A csillagok állása ideális ehhez.
Nagyon fontos, hogy időben felfedezzék a bajt és kigyógyítsák az embert a betegségből.
Mentálisan és lelkileg tökéletes egyensúlyban lesz ebben a periódusban és úgy érzi majd, hogy semmi nem tudja kizökkenteni. Ekkor egy váratlan esemény megzavarhatja majd a belső harmóniáját, azonban később visszatekintve azt fogja majd érezni, hogy a révén remek tapasztalatokra tett szert.
Ez egy olyan időszak lehet, amikor úgy érzi, hogy soha nem lesz vége a munkának. Ne stresszelje feleslegesen magát, mert az rendkívül rossz hatással lelhet az egészségére. .
Egy jó kis masszázsra lenne most igazán szüksége, hiszen így tökéletesen ellazulhatna. Természetesen a partnerének is jót tenne, és így mindketten tökéletesen feltöltődhetnének.
Az ön ying-je és yang-ja tökéletes egyensúlyban van, ennek köszönhetően intenzív pozitív energiát sugároz ki magából.
2019. augusztus 08. (csütörtök), 17:21
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.