Ha ma van a születésnapod: Az energiaszinted ebben az évben magasba szökik, az ambíciód pedig még annál is intenzívebben ível felfelé. Amit azonban nem szabad elfelejtened, hogy az élet nem egy háború. /Baráti kapcsolatokat építs ki magadnak, ne pedig ellenségeket szerezz\./
Ha egyedülálló vagy, akkor előfordulhat, hogy túl korán ugrasz fejest egy kapcsolatba. Ne tegyél nagyobb lépést előre, míg meg nem is merted jobban a másik felet.
Kos-Egy kisebb visszalépés rá fog ébreszteni arra, hogy nem vehetsz mindent készpénznek. Attól, hogy tehetségesnek kiáltottak ki, még nem jelenti azt, hogy erőfeszítés nélkül részesülhetsz ezután jutalomban és elismerésben.
Bika-Ha komolyabb döntést kell meghoznod a mai napon, akkor győződj meg róla, hogy a rendelkezésedre álló információk a tárggyal kapcsolatban mennyire hitelesek.
Ikrek-Az elkövetkező 48 órában rivaldafénybe kerülsz, és ha nem is lesz olyan kellemes élmény ez az egész számodra, legalább alkalmad lesz rá, hogy a legjobbat hozd ki magadból intellektuálisan és érzelmileg is. Ne bújj árnyékba, hagyd, hogy a természetes fényed ragyogjon.
Rák-Valaki, akiben úgy hitted, hogy megbízhatsz, a barátságodat csupán kihasználta, de nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni.
Oroszlán-Helyes dolog ferdíteni az igazságon, ha tudod, hogy azzal jót teszel? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, viszont legyél tisztában azzal, hogy bárhogyan is cselekedj, következményei lesznek. Amit adsz, előbb vagy utóbb visszakapod.
Szűz-Ha úgy érzed, hogy valaki kihasznál a környezetedben, akkor emelj szót a saját érdekedben.
Mérleg-Ha szükséged van segítségre a mai napon, akkor ne dilemmázz rajta sokat, hanem kérj meg valakit, akiben a legjobban bízol. Van, hogy minden pozitivitásod ellenére sem sikerül egyedül boldogulni. Ez mindenkivel előfordul.
Skorpió-Ha közreműködnöd kell a mai napon másokkal, akik ráadásul nem is a legjobbat hozzák ki belőled, akkor viselkedj bölcsen.
Nyilas-Nagyszerű az alkalom kreatív tevékenységek végzésére, viszont légy óvatos azokkal az emberekkel, akik könnyedén alááshatják a terveidet. Inkább ne vonj magadra sok figyelmet vagy kerüld a kritikus típusokat.
Bak-Nincs határa annak, amit most elérhetsz, ha egy kis erőfeszítést teszel bele és nem hagysz helyet a kétségeknek.
Vízöntő-Úgy tűnhet, mintha a sors is a vágyaid gátját szabná, de ez nem igaz. Sokkal inkább te szabotálod a saját sikeredet azáltal, hogy negatív gondolatokat küldesz ki az éterbe, ami aztán negatív eredményeket szül. Fordíts ezen.
Halak-Érdemes kiderítened, hogy mit gondolnak mások a terveidről, hiszen a véleményüknek még hasznát veheted. Lehet, hogy vannak olyan dolgok, amelyek felett te könnyedén elsiklasz, pedig nagy jelentőségük lenne a számodra.