Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
Nem árt, ha óvatos lesz, mert úgy tűnik, hogy egy a környezetében felbukkanó új ismerőse át akarja majd ejteni. /Muszáj lesz levennie azt a bizonyos rózsaszínű szemüveget, mert ez az illető szándékosan szórakozik önnel\./
Szeptember elején előfordulhat, hogy komolyabb családi problémákkal kell majd megbirkóznia. A mérleg csillagjegy szülöttei olyan kellemetlen élethelyzetben találhatják magukat, amelynek alakulására nincs közvetlen befolyásuk, ezért emiatt jelentéktelennek érezhetik magukat. Ez a szituáció jobban megviselheti önt, mint azt kezdetben gondolná, de később, miután sikerül rendeznie a gondolatait újra helyreáll majd a lelki egyensúlya.
Ne pazarolja olyan dolgokra az energiáját, amiknek semmi értelmük. Ezzel csak a saját idejét rabolja.
Menjen el kirándulni a természetbe. Ha az időjárás nem kedvező hozzá, akkor tervezze meg a nyaralását.
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
A szeptember a magánélet terén több meglepetést is tartogat a Skorpió számára, azonban ezek közül nem mindegyik lesz kellemes. Úgy fogja érezni, hogy a harmónia valami miatt eltűnt a párkapcsolatából, amit még az ön és a partnere közötti viták is tetéznek. Fontos, hogy ebben a periódusban mindig képes legyen kontrollálni magát, ugyanis csakis így tudja majd megfelelően kezelni a kialakult helyzetet.
A szeptember egy komoly töréspont lehet a skorpió jegy szülötteinek életében.
Használja ki a csillagok kedvező állásának a támogatását a komolyabb projekteknél. Itt az ideje, hogy előhozakodjon az új ötletével.
Látogasson el egy múzeumba vagy kiállításra. Ki fog kapcsolódni és új ismeretekre tehet szert.
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
Szeptemberben az emberi kapcsolatait intenzív pozitív energia fogja áthatni. Ebben az időszakban a szingliként élő Nyilas csillagjegyűeknek érdemes nyitott szemmel járniuk a világban.
A fantasztikus nyár után a Nyilas felfrissülten és energiával feltöltődve vág bele az őszbe. Szeptemberben lesz ebben az évben az utolsó lehetősége arra, hogy változtasson a karrierje alakulásán. Ha már nem tölti el elégedettséggel a munkája, vagy valami más miatt nem érzi jól magát a munkahelyén, akkor ez a megfelelő periódus a változtatásra.
Remek lehetősége lesz a pénzszerzésre és, hogy rendbe tegye az anyagi ügyeit. Ragadja meg ezt a kiváló lehetőséget, ne hagyja elillanni.
Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly
A magánélet terén ebben az időszakban a Bak izgalmas események bekövetkeztére számíthat.
A sok energia amit az új kapcsolatok kialakítására szánt szinte felemészti ön szeptemberben. Kezd egyre jobban megfeledkezni a munkahelyi feladatairól és jelentősen csökken a munka morálja is. Legyen óvatos, nehogy később visszaüssön önre a hanyagsága. A családtagjai körében biztonságra találhat és nekik köszönhetően visszanyerheti önbizalmát is. A bak jegy szülöttei ebben az időszakban azt fogják tapasztalni, hogy szinte "mágnesként" vonzzák magukhoz a másik nem képviselőit.
Nagyon jól tudja, hogy mi a módja annak, hogy lenyűgözzön másokat. Használja ehhez a jól bevált módszereit.
Tele van izgalmas, érdekes öltekkel. Ne féljen megvalósítani őket!
Problémamentes időszak vár önre. Minden figyelmével a környezetére koncentrálhat.
Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni
A szeptember a magánélet terén nem fog valami túl jól alakulni. A Vízöntő azt fogja érezni, hogy a párja iránti érzelmei elhalványultak, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az adott kapcsolatot nincs értelme folytatni. Csakis azok a kapcsolatok fogják sikeresen kiállni ezt a megpróbáltatásokkal teli periódust, amelyek kellően erősek és szilárdak. Próbáljon meg azért pihenni is, és ne stresszelje túl magát.
A korábbi időszak eseményei miatt kisebb problémák jelentkezhetnek a párkapcsolatában.
A merész és egyedülálló ötleteit nem fogadják kitörő lelkesedéssel. A csillagok állása most kedvezőtlen az ön számára.
Ha nem tetszik önnek, amit a tükörben lát, tegyen ellene!
Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel
Szeptember folyamán a Vénusz planéta erős hatásának köszönhetően, a Halak jegyében születettek fokozott figyelmet szentelnek a kapcsolataikra. Minden öntől telhetőt meg fog tenni a tökéletes harmónia elérése érdekében. A romantikus kapcsolatok remekül alakulnak majd, viszont néhány kisebb-nagyobb családi probléma árnyékolhatja be ezt az időszakot. Valószínűleg nem tud majd elkerülni egy-két komolyabb vitát, de szerencsére kompromisszumok révén túljut majd a nehézségeken.
A korábbi tapasztalataiknak köszönhetően a halak csillagjegy szülöttei sokkal magabiztosabbá és nyugodtabbá válnak ebben az időszakban. Az önt körülvevő pozitív energiákat felhasználhatja a munkahelyén és a magánélete terén is. Biztos lehet benne, hogy a kedvese is értékelni fogja majd a kezdeményező készségét, amivel új színt visz a kapcsolatukba. Szeptemberben új üzleti kapcsolatokra tehet szert és fejlődni fog a kommunikációs képessége is. Annyit kell csak tennie, hogy minél többet kimozdul otthonról és hagyja, hogy magukkal ragadják az események.
Legyen türelmes és ne siessen túlságosan a munkája befejezésével, mert a kapkodásból csak baja lehet.
Ne fogjon bele semmi bonyolult dologba ezen az estén. Fordítsa inkább a figyelmét a kisebb feladatok elvégzésére és a pihenésre.
Hallgasson a lelkiismeretére. Ne tegyen olyan ígéreteket, amiről tudja, hogy úgysem lehet betartani őket.
2019. augusztus 20. (kedd), 20:02
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.