Eláruljuk, hogy miért érdemes Nyilas csillagjegyű embert magunk mellett tudni!
5 tulajdonság, amit mások gondolnak a Nyilasról:
1. Történjen végre valami
Kedvenc mondatuk: „Kell valaminek történnie”. /Egyrészt akkor használják, amikor hisznek a külső erők sorsfordító hatásaiban, másrészt amikor másokat lelkesítenek\./
2. Mérték, mérték, mérték
A mértékletesség megtanulása minden Nyilas számára tanulandó életfeladat. A túlzás az alaptermészetük része. Képes eltúlozni, felmagasztalni saját képességeit, gondolatait, büszke saját véleményére, tudására.
Segítő szándékú, aki igyekszik mindig jó lenni: éppen ezért erős a meggyőződése, hogy amit tesz, amit mond, az mindig jó, és nehezen viseli, ha nem osztják a véleményét.
3. Idealista és naiv
Idealista. Igen, és mint minden kettős jegyben (Ikrek, Halak), így a Nyilasban is az idealista én és a reális én egyszerre jelen van. Baj csak akkor van, ha ez a két én-rész egymástól nagyon távol van.
A Nyilasnak a legnehezebb elfogadnia önmagát és a reális énjét a maga tökéletlenségével. Általában az élet második felében többet foglalkozik azzal, hogy ki is ő valójában.
4. A kaland a vérében van
Nem kell kétszer mondani egy Nyilasnak, hogy utazzunk el. A változatosságra nagy az igénye. Világjáró, nagy utazó. Szabadságvágya, tudásvágya és kalandvágya együttesen messzi tájakra csalogatja. Kedveli a nagy baráti és családi összejöveteleket, kirándulásokat, az esti virrasztásokat, a kártyapartikat, a jó bulikat.
5. Nagylelkű, de...
A Nyilas kijelentései mindig nagylelkűen hangzanak.
Alapvetően minden érzelmi találkozás azzal a reménnyel tölti el, hogy helyzete gyümölcsözővé válik majd. A szerencsejátékra való hajlamát szintén az a nyerési vágy táplálja, hogy majd ettől megváltozhat az élete.
A Nyilas fél mindenfajta elkötelezettség-vállalástól, nem bírja a korlátokat. A kézzelfogható valóság számára valódi kihívás. Vicces, intelligens és nyughatatlan természetének köszönhetően sohasem unalmas az élet mellette.
Forrás: www.vous.hu
2019. március 25. (hétfő), 18:52
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.