Vedd fel a cipőmet, s járd az utam végig, mert bár a hegycsúcsok felérnek az égig, én is lent indultam, s dédelgettem álmom, lent határoztam úgy, hogy végig csinálom!
Megkínlódtam én is szembefújó széllel, gyakran úgy alakult, mennem kellett éjjel. Minden félelmemet legyőztem én bátram, s tettem a dolgomat, másra sose vártam.
Feljutottam végül és lent irigyelnek, mutogatnak, szidnak, bántóan figyelnek. Ám hiába, babért ott lent nem aratnak, s míg én elől járok, mögöttem maradnak.
Csak aki elől jár, az ér ki a fényre, árnyéka rávetül a lemaradt lényre, kinek az ereje haragból virágzik, akinek a lelke bús méregben ázik.
Ám, aki velem tart, felérhet a csúcsra, s másokat vezethet, ha már megtanulta, egy helyben topogva célba sosem érhet, az árnyékban járva nem látja a szépet.
Vedd fel a cipőmet, indulj fel a hegyre, gondolatod járjon célod körül egyre! Bocsáss meg azoknak, kik árnyékban élnek, nem érzik vonzását az éltető fénynek.
2016. szeptember 02. (péntek), 23:55
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
