„Az élet hosszúnak tűnik, pedig rövid. Nagyon rövid. Csak mi gondoljuk róla, hogy hosszú. Szinte végeláthatatlanul hosszú. Mindeközben pedig folyton azt mondogatjuk: „majd”. Mindig ezt mondjuk. Szinte állandóan ezt hajtogatjuk. Mert abban a tudatban élünk, hogy mennyi mindenre ráérünk. Ráérünk szeretni, ráérünk ölelni, ráérünk kedvesnek lenni, ráérünk segíteni, ráérünk másokra odafigyelni és ráérünk boldognak lenni. Tévedés ezt hinni! Hiszen most kell ráérni! Nem majd! Most! Ugyanis a „majd”, sosem tudhatjuk, hogy meghozza-e amit terveztünk, a jelen viszont mindig megadja a lehetőségét annak, hogy cselekedjünk.“ Lippai Marianna

„Az élet hosszúnak tűnik, pedig rövid. Nagyon rövid.
Csak mi gondoljuk róla, hogy hosszú. Szinte végeláthatatlanul hosszú. Mindeközben pedig folyton azt mondogatjuk: „majd”. Mindig ezt mondjuk. /Szinte állandóan ezt hajtogatjuk\./

Mert abban a tudatban élünk, hogy mennyi mindenre ráérünk. Ráérünk szeretni, ráérünk ölelni, ráérünk kedvesnek lenni, ráérünk segíteni, ráérünk másokra odafigyelni és ráérünk boldognak lenni. Tévedés ezt hinni! Hiszen most kell ráérni! Nem majd! Most! Ugyanis a „majd”, sosem tudhatjuk,
hogy meghozza-e amit terveztünk, a jelen viszont mindig megadja a lehetőségét annak, hogy cselekedjünk.“
Lippai Marianna

2015. augusztus 08. (szombat), 11:58