Maradt még bennem valami, ami szerethető? Vagy lelkemnek jobbik felét megette az idő, és már csak az maradt, mi kőkemény, rideg, amit az idő sem bolond rágatlan enni meg?
Ha így van, nem büntethetem magammal azt, aki tűrhetőbb változatomat sem könnyen bírta ki, egén felhő miért legyen, ki nap-féléje volt? Tűzben a gyémánt szén leszen, akármilyen csiszolt.
S versekkel tudhatok-e így táplálni másokat? Kipergett zsákomból - amit adnék- a búzamag. De esküszöm: miattatok megkeresem, ha van lelkemnek olyan szeglete, mely még árnyéktalan.
A fotón: Latinovits Zoltán
2015. május 08. (péntek), 18:30
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
