Egyszer elérkezel arra a pontra, hogy azt mondod: Állj! Nem bírod tovább… és feladod.
Hirdetés
Hirdetés
Egyszer elérkezel arra a pontra, hogy azt mondod: Állj! Nem bírod tovább… és feladod. Dühvel túlfűtött önsajnálattal heversz a padlón… és vársz. Nem bízol, nem remélsz… csak vársz. Egy nap elunod a várakozást… és felállsz. /Felállsz, és vállat rándítva tovább mész\./
Hirdetés
Miért? Mert az értelmetlen várakozás csak önpusztítás. Nem leszel jobban tőle, de nem is halsz bele. És ez a se ide, se oda állapot arra ösztönöz, hogy lépj… Mindig csak előre… mert ha visszafele akarnál menni, rájönnél, nem létezik az az út, melyen érkeztél.
Hirdetés
Nem számít, mit hagytál magad mögött, az sem, hol tartasz most, csak az, hogy mi felé haladsz… az a te irányod, az a te utad.
2014. december 02. (kedd), 23:15
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ma van Advent első vasárnapja !Csak egy gondolat és kívánság !Kívánom , hogy boldogságban erő egészségben találjon ,...
Mindenegyben blog 2019. május 15. (szerda), 10:32
A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.” /Teréz anya/
