Ha a sötétség árnyai mellénk szegődnek, és reszketeggé teszik ráncos kezünket, olyannak látsz-e majd, mint akkor hajdanán, mikor csókjaidtól volt tűzforró a szám.
Ha már sérült tudatom nem emlékezik, és fájni sem fájja többé az élet sebeit, vigyázod-e velem azokat a jelenperceket, ami kettőnknek még elrendeltetett.
Ha majd kibontott hajamon nem csillan a fény, s én sem kérem már, hogy szeressél belém, ölelsz-e még akkor is, és simítod-e arcom, addig, amíg rám nem terül a csillagfényes alkony.
Ha majd szoros kötelékünk lazulásra vágyik, mert szivárványt fon bele egy másik dobbanás is, megőrzöd-e szív-hűségét annak a sok évnek, amibe kettőnk sorsa mélyen beleégett.
Vagy minden, ami voltam el lesz feledve, s csak szálló porszem leszek szélnek eresztve.
Ma van Advent első vasárnapja !Csak egy gondolat és kívánság !Kívánom , hogy boldogságban erő egészségben találjon ,...
Mindenegyben blog 2019. május 15. (szerda), 10:32
A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.” /Teréz anya/
