- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!
Hirdetés
Hirdetés
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". /Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül \- a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük\./
Hirdetés
Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném.
Hirdetés
.. És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. Müller Péter
2015. április 16. (csütörtök), 12:22
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ma van Advent első vasárnapja !Csak egy gondolat és kívánság !Kívánom , hogy boldogságban erő egészségben találjon ,...
Mindenegyben blog 2019. május 15. (szerda), 10:32
A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.” /Teréz anya/
