Történet egy kutyáról

Hirdetés
Történet egy kutyáról
Hirdetés

Történet egy kutyáról:

"Kedves Anyu és Apu!
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon
boldog voltam Veletek. Ahogy tovább nőttem, egyre nőtt a mozgás igényem és vele együtt az étvágyam is. /A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak\./

Hirdetés
Aztán egy napbeültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok ótaelőször látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg.
Hirdetés
Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti mársehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,
labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is
gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem.
Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam
felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé.
Hirdetés
Próbáltam utánatok
menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt
és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy
visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg
segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a
vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a
kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta.
Hirdetés
Új gazdám, aki
15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a
labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani:
"Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám
kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem.
Meghaltam.
Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék. . .
Küldjétek tovább, tegyünk érte, hogy minél kevesebb állatnak kelljen szenvednie az emberek kegyetlensége miatt!"

 

2013. október 17. (csütörtök), 22:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés