15 éves lehettem, amikor átéltem életem legmegrázóbb karácsonyát. A 84 éves dédnagymamám (nagymamám édesanyja) haldoklott, és az egész család lement a faluba, hogy velük legyünk szenteste.

"15 éves lehettem, amikor átéltem életem legmegrázóbb karácsonyát. A 84 éves dédnagymamám (nagymamám édesanyja) haldoklott, és az egész család lement a faluba, hogy velük legyünk szenteste./ Fel sem merült, hogy az ünnepet a kényelmes, kecskeméti lakásunkban töltsük, és a dédnagyit kórházba vigyük az utolsó napjaira\./

Mi, a család mentünk le hozzá.Nagy, hófödte december volt, a nagyszüleim házában fel volt díszítve egy arasznyi fenyőfa. Meghallgattuk lemezről a Csendes éjt (mindig azt hallgatjuk gyertyagyújtáskor), aztán együtt átmentünk egy utcával arrébb, a dédi házába.  A dédi egy hatalmas, rózsaszín dunyha alatt feküdt. Az éjjeliszekrényén egy szaloncukorral díszített fenyőág és egy szál gyertya állt; a félhomályos szoba sarkában, egy fotelben ült az orvos.Akkor már csak órák voltak hátra dédi életéből. Amikor beléptünk a szobába, a haldokló, aszott kis öregasszony látványa olyan ijesztő volt, hogy apám ösztönösen magához húzott, és a kezével eltakarta a szememet. Nagyapám halkan odaszólt neki: “Nem kell mindentől megóvni a gyereket, Gábor.” Apám leengedte a kezét, én odaléptem dédihez, aki már nem nagyon tudott magáról, de amikor engem meglátott, kicsit megemelkedett a párnáról, mintha el is mosolyodott volna és erőtlenül végigsimított a karomon.Talán negyedórát lehettünk ott, aztán a nagymamám elküldött minket, ő maradt virrasztani. Baktattunk a főutcán, a ropogó hóban. Én megkérdeztem: “Most mit csinálunk, papa?” Nagyapám rám mosolygott: “Elmegyünk az éjféli misére, és mondunk dédiért egy imát. Az egész falu ott lesz, kívánj mindenkinek boldog karácsonyt!”Sok ajándékot kaptam azóta, drágákat, szeretetteljeseket, de életem egyik legfontosabb ajándékát azon a hóval borított, sötét-szomorú falusi szentestén kaptam meg. A nagyapámtól, akire abban a pillanatban haragudtam is egy kicsit, amiért meg kellett néznem dédit, nem kímélt meg ettől, még az ünnepen sem. Mégis, épp ezzel véste a fejembe, hogy a család nem az én tiszteletemre rendezett kívánságműsor, nem szolgáltatás, hanem vastörvény, amely alól én sem vagyok kivétel.És ha az egyik családtag öreg, elesett, urambocsá' terhére van mindenkinek – vagy épp távozni készül a világból –, akkor is vele vagyunk, mert akkor van a legnagyobb szüksége ránk. Ez fontosabb a díszkivilágításban úszó lakásnál, a bugyogó halászlénél, az ünnepi hangulatnál, az ajándék-kívánságlistámnál. És igen, fontosabb az én tinédzser lelkemnél is. "Hargitay Judit írása

2024. december 10. (kedd), 16:04